Ismerős az a pillanat, amikor belenézel a tükörbe, és azt gondolod: „Na, ez ma egész jó.” Aztán valaki készít rólad egy fotót és hirtelen mintha egy fáradtabb, idősebb, távolabbi rokonod nézne vissza rád. Ugyanaz az arc, mégis valahogy keményebb, árnyékosabb, kevésbé megbocsátó. Ilyenkor jön a klasszikus reakció: „Én nem is így nézek ki!” És a jó hír az, hogy valószínűleg tényleg nem. A fotók ugyanis több apró trükk miatt is képesek néhány plusz évet hozzáadni, teljesen ártatlanul.
A tükör a barátod, a kamera a könyvelőd
Kezdjük az alapoknál: a tükörben mindig a tükörképedet látod. Azt az arcot, amit egész életedben megszoktál. Az agyad ehhez az elrendezéshez alkalmazkodott. Tudja, hol van az a kis féloldalas mosoly, a „jobbik profil”, a szemöldököd enyhe aszimmetriája. Ez a kép ismerős, biztonságos.
A kamera viszont nem tükröz. Megmutat úgy, ahogy mások látnak. És mivel az arcunk soha nem teljesen szimmetrikus, ez a „valódi” verzió elsőre idegennek tűnik. Az idegenség pedig az agy számára gyakran egyenlő azzal, hogy kevésbé vonzó vagy épp fáradtabb. Ráadásul a tükörben folyamatos mozgásban látod magad. Pislogsz, finoman korrigálsz, él az arcod. A fotó viszont egyetlen pillanatot fagyaszt le. És nem mindig a legelőnyösebbet. Olvass még a témában
