Amikor elváltam, sokan azt hitték, a legnehezebb dolog majd az lesz, hogy újra egyedül kell élnem. Hogy egy üres lakásban ébredek, hogy nem lesz kihez hazatérni este, hogy a csend nyomasztóbb lesz, mint a leghevesebb veszekedések. Pedig nekem pont az egyedüllét lett a gyógyulás kulcsa.
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Az az igazság, hogy az egyedüllét az első pillanattól jól esett. Emlékszem, hogy az első héten vettem egy új szett ágyneműgarnitúrát, és a hálószoba másik sarkába húztam az ágyat. Újra csak az enyém volt a szoba. Elképesztően jót aludtam aznap este.
Nem kellett sok időnek eltelnie, és nemcsak hozzászoktam ahhoz, hogy a magam ura vagyok, hanem megszerettem az egyedül lakást. És bár azóta újra van egy stabil, szeretetteljes kapcsolatom, mégsem siettetem az összeköltözést. Mert most már tudom: egyedül élni 35 fölött nem ciki. Sőt, néha ez a legbölcsebb döntés.
A társadalom azonban még mindig mást sugall. Mintha egy párkapcsolat csak akkor lenne „igazi”, ha közös a lakcím, a hűtőmágnesek és a Netflix-fiók. Ha 35 fölött is egyedül élsz, az gyanús. Mintha valami hiányozna, valami nem lenne rendben. Ha egyedül vagy, akkor nyilván nem vagy képes párt találni, ha kapcsolatban éltek külön, akkor biztosan nem is vesz téged komolyan a pasi, hiszen nem bútorozott még össze veled. Az, hogy ezt esetleg te sem igényled még (vagy lehet, hogy soha nem is fogod), a legtöbb fintorgóban fel sem merül, mint lehetőség.
Pedig az én életem most kerek. Úgy is, hogy nem egy kanapén ülünk minden este a párommal, hanem két külön lakásban. És nem, nem érzem úgy, hogy ezzel bármit is „halogatnánk” vagy „nem vennénk komolyan”.
Az egyedüllét számomra nem magány, hanem szabadság
A saját lakásomban minden tárgy, szín és illat az enyém. Nincs kompromisszum a falszínben, a kanapé huzatában, vagy abban, hogy hova kerül a könyvespolc. Megélem a lakberendezés iránti szenvedélyemet, élvezem, hogy újra kifejezhetem önmagam a környezetemen keresztül. A párom is értékeli ezt – örül, hogy örömet találok ebben, és őszintén szólva, köszöni, hogy nem nyúlok a GTA posztereihez az ő lakásában. Ott ő van otthon, itt én – és mindketten szeretjük ezt a dinamikát.
Nem vitatkozunk a koszos zoknik helyéről, mert nálam vendégként van jelen, figyelmesen, tisztelettel. Ahogy én is az ő terében, ahol ha találok egy darab szennyest a fürdőszobapadlón, nem zavar, hiszen ez nem az én fürdőszobapadlóm. A kapcsolatunk nem a közös kanapé miatt erős, hanem a kölcsönös szabadság és bizalom miatt. Mert tudjuk, hogy együtt vagyunk, mégsem veszítjük el önmagunkat.
A 30-as éveink fölött már nem a romantikus filmek forgatókönyve szerint élünk. Egy kapcsolat nem attól lesz mély és hiteles, hogy minden egyes reggel együtt kávézunk vagy minden este ugyanabba az ágyba dőlünk be. Hanem attól, hogy hagyjuk egymást lélegezni, és értékeljük azt is, amit külön-külön hozunk a kapcsolatba.
Persze, nem zárom ki, hogy egyszer majd újra együtt élek valakivel. De most nem érzem szükségét. És nem érzem, hogy ezzel bármiről is lemaradnék. Sőt, azt érzem, hogy ez az időszak ajándék: egy lehetőség arra, hogy teljesen otthon legyek önmagamban. Hogy úgy alakítsam a napjaimat, a szokásaimat és a tereimet, ahogy nekem a legjobb. És ettől a kapcsolatom is csak erősebb és boldogabb ezen a ponton.
Nem véletlen, hogy másként látod a világot – 5 jel, hogy idős lélek vagy
