A szóáradat
A feleségem tanárnő és minden este meg kell hallgatnom a szónoklatot: a gyerekek borzasztóak, a kollégák iszonyúak, a rendszer szörnyű, a fizetés röhej, a szabályok idióták. Minden áldott nap ez megy, évek óta. Azt hittem, egy idő után megszokom, de egyre kevésbé viselem el. Próbáltam támogató lenni, megértően bólogatni. Ha esetleg én hozzátennék valamit, meg sem hallja, belebeszél a mondatomba és hadarja tovább a monológot.
Ha nagyritkán hagy szóhoz jutni, akkor is látom, hogy nem érdekli, mit mondok csak várja, hogy befejezzem és folytathassa a tirádát. Próbáltam a tudtára adni, hogy ez így nem beszélgetés – hogy mindig csak ő beszél és csak róla van szó – és azt mondta majd ezentúl odafigyel, de semmi változás nem történt. Nem tudom mit csináljak, de már nem sokáig bírom.
