A szabadság ára: önazonosság
Az én történetemben a fordulat ott jött el, amikor már nem voltam hajlandó magamat hibáztatni, és kimondtam, amit érzek. Nem durván, bántóan, de egyenesen. Aztán a reakció volt az, ami végképp meggyőzött.
A barátnőm ugyanis először sértegetni, bántani kezdett, majd amikor magára ismert, akkor jött azzal, hogy „inkább térjünk vissza a hétköznapi témákra”. Igen, a hétköznapi témák valóban garantálják az állóvizet és azt, hogy semmin se kelljen változtatni.
A veszteség persze fájdalmas volt, hiszen ez a barátság nagyon hosszú éveken át meghatározó része volt az életemnek. De közben felszabadító érzéssel is járt: végre nem kellett óvatoskodnom, nem kellett attól félnem, hogy az ő jókedve vagy szeretete attól függ, mennyire tudok megfelelni az elképzelt igényeinek. Az elengedésben ott rejlett a felismerés, hogy nem kell bármi áron ragaszkodnom ahhoz, ami valójában már nem táplál, hanem visszahúz és az így felszabadult energiáimat – sok egyéb mellett – a többi barátságom mélyítésére tudtam fordítani.
A traumakötés nem gyengeség, nem azt jelenti, hogy kevés vagy, vagy, hogy a másik borzasztóan rossz, hanem azt, hogy a múlt tapasztalatai még mindig dolgoznak benned. Az első lépés a felismerés – az, hogy rájössz, nem normális állandóan bizonytalanul, feszülten vagy önvádlón jelen lenni egy kapcsolatban. A következő pedig a határok meghúzása, és annak kimondása, hogy mi az, amit már nem vagy hajlandó elviselni. Olvass még a témában
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
