Egy negyvenes nő végrendelkezése, aki először készült repülni életében

Egy negyvenes nő végrendelkezése, aki először készült repülni életében

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Egy negyvenes nő végrendelkezése, aki először készült repülni életében

Az anyaüzemmódban tevékenykedő nők életcélja ne a repkedés legyen, hanem az élethosszig tartó felelősség, a tudat, hogy gyereküknek igen sokáig szükségük van jelenlétükre. Sokáig így gondoltam, konkrétan a 43. életévemig. Ám, egy szép napon repülőre kellett szállnom, ami megváltoztatta az életemet, végleg.

Az indulás előtti este

Bepánikoltam és rövid szóbeli végrendeletet alkottam, kb. úgy, mintha másnap világégés lenne. Ez mondjuk a vikingek által be is volt ígérve: repülőjegyem arra a napra szólt, melyet őseik kikiáltottak a világ vége napjának. Izgalommal, és ájulás közeli állapotban néztem hát londoni utazásom kimenetelére az utolsó napokban. Amikor arra gondoltam, hogy talán a levegőben fog érni a vég, összerezzentem.

Sebtében szedtem össze a gondolataimat, és búcsúzáskor a szoba közepén állva, jó szónokként adtam elő gyerekeimnek végrendeletem, akik olyan értetlenül néztek rám a döbbenettől, mint ló a hamutartóra. Eközben én csak az Airport filmekre és a Langolierek az idő fogságában című filmre tudtam gondolni.

Fő a biztonság

Miután többször elképzeltem, hogy az időfalók a repülőgépet és vele együtt a lábfejemet is megkóstolták, latolgatni kezdtem esélyeimet. Próbáltam kilogikázni, hogy vajon a repülőgép melyik része a legbiztonságosabb. Reméltem, hogy nem a kerozin tartályon fogok ülni, hanem a fekete dobozon.

Mert ha egy ember eltűnik, és úgy vélik, hogy halott, nem keresik tovább, ám a fekete doboz megtalálásából mindig presztízskérdést csinál minden repülőgép üzemeltető cég. 

Alapvetően azt nem értem, hogy, ha a fekete doboz mindig szinte sértetlen, miért nem csinálják ebből az anyagból az egész repülőt.

Csak reméltem, hogy nem út közben ér majd a vég, mint a postalovakat…

via GIPHY

Végrendelkezés

„Fogtok majd találni a cuccaim között sok régi papírt és apróságot, amik még a nagyszüleimé voltak. Dobozoljátok be, ki ne dobjátok. Ott van a zongora tetején egy lakkozott szőlőtőke darab, az a nagyapámé volt, szögeljétek ki a falra, a feszület alá… mindig ott volt a helye a régi lakásban. A repjegyhez biztosítás is tartozik, abból fizessétek ki a banki tartozást, a többi pénzből pedig vegyetek földet, ne szórjátok el a pénzt.
Nagyanyátokat pedig szabadítsátok ki az urnatemetőből, és repülőgépből szórjátok ki… –

Miért pont repülőből? – hangzott a kérdés. – Azért, mert soha nem repült, így legalább fog. – válaszoltam. Mindent úgy csináljatok, ahogy mondtam, mert visszajövök még a túlvilágról is, azt pedig tudjátok, hogy milyen makacs vagyok, és meg fogom oldani a lehetetlent – visszatérek.”

A csomagolás

Mivel két napra volt kalibrálva londoni utazásom, csak eleinte bíbelődtem sokat a csomagolással. Aszerint szelektáltam, hogy olyan dolgot nem viszek magammal, melynek a gyerekeim hasznát veszik, ha netán a gravitáció erősebb, mint az emberi tudomány. Váltó zokni, váltóbugyi, gyógyszerek, iratok, egy Moupassant novellás kötet, és egy sanszgallér, ha szükség lenne rá, zuhanáskor.

Mivel gyerekeimnek megtiltottam halálom esetére a bőgést, mondván mindent megéltem életem folyamán amit lehetett és akartam, viszonylag nyugodt voltam. Körülbelül, mint nyúl a hurokban.

via GIPHY

A repülés csodája

A repülőn ülve már mindent mindegynek gondoltam, még imádkozni is elfelejtettem. Egy dolog érdekelt valójában: merre találom a hányásra alkalmas zacskót, melyről legendákat meséltek a repülést már megélt emberek. Zenét hallgattam és annyira kapaszkodtam az ülés karfájába, mintha a kitolási szakban lennék, szülés közben.

És ekkor jött a csoda: a gyorsulás. Azt hittem, hogy ez csak férfi perverzió, de úgy tűnik, immár az enyém is. Nem volt időm rémülni, csak élvezni a gyorsulást. Amikor vége volt a felszállásnak, majdnem elkiáltottam magam, hogy: még, még, még akarom! Belerepülni a vatta kinézetű felhőkbe, az összefüggő felhőkön átrepülni annyit tett: közelebb lenni Istenhez.

via GIPHY

Az út

Amikor egy kanyarnál eltűnik a horizont, vagy épp ellenkezőleg, magasabban van, mint a szemmagasság, az felfoghatatlan érzés. Eközben több tonna zúg, remeg az ember alatt. Ez az emberiség egyik legnagyszerűbb találmánya. Leonardo da Vinci-re és az ő repülés iránti vágyára gondoltam.

Fennkölt gondolataimat az sem zavarta meg, hogy a mellettem ülő idősebb hölgy, cipőjét levéve, lábát keresztbe rakta, pont az én orrom alá, retiküljéből pedig egy banánt kapott elő, és élvezettel, csámcsogva majszolta. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy ez vajon a táskájában termett-e az elmúlt fél órában, vagy csak ólommal van leárnyékolva a retikül, ami miatt nem vették észre a vizsgálatnál a gyümölcsöt…

Kötelezővé tenném a repülés megtapasztalását mindenki számára. Jó, felszabadító érzés, amit sosem lehet feledni. Sőt, még a világvége is elmaradt, talán az érdeklődés hiánya miatt. Épségben értünk földet a repülő út végén. Igaznak tűnik a mondás: a szerelem csak egy pillanat műve. Szerelmes lettem a repülésbe…

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást