Biztos van egy-két „hátránya” is a külföldön élésnek, de ezek eltérnek az itthoni problémáktól, vagy teljesen azonosak, csak „idegenként” értékeljük túl őket?
Ádám: Az elején nehéz, mert minden új, és bele kell tanulni, hogy hogyan működik a háziorvos, melyik oldalról szállsz fel a buszra, rengeteg mindenhez kell hozzászokni egyszerre. De ez nem olyan, ami örökre probléma, mert ha megtanulod, onnantól tudod, és egy idő után az a normális. Az igazi intenzív szakasz az első 6-12 hónap, ennyi idő alatt nagyjából minden olyan hétköznapi szituációval találkozol, ami újszerű lehet, beleértve az egészségügyet és mindenféle ügyintézést is.
Lívia: Persze ez nem csak ijesztő, hanem izgalmas is, mert adott esetben teljesen más dolgokkal találkozol, mint addig, és az újdonság ereje segít belerázódni a dolgokba. Az elején lehet, hogy egy szupermarket kínálata is lenyűgöző lesz, mert olyan dolgokat találsz ott, amiket esetleg korábban maximum spéci üzletekben, aztán fél év múlva már teljesen normális, hogy „ja, igen, persze, hatféle paradicsom van a sarki boltban”. Erre szoktam azt mondani, hogy olyan ez, mint a viccben, hogy „hogy hívják a kínai kaját Kínában?”„Kaja.”
Mindenképpen fontos azonban megemlíteni, hogy az egész történetben elképesztő nagy szerepe van az egyéni igényeknek és szükségleteknek. Nem lehet végletesen beszélni arról, hogy Magyarországon ez jó, külföldön meg ez rossz, és fordítva. Mert lehet, hogy nekem nagyon tetszik valami itt, más meg a plafonra mászik tőle. Vagy én imádtam valamit Budapesten, de a szomszédomnak meg pont az nem jött be. Mindenhol vannak nehézségek, mindenhol vannak jó dolgok, több vagy kevesebb. A végső kérdés mindig az, hogy kinek mi éri meg, mi az, amivel ki tud egyezni. És ha nem tud vele kiegyezni, akkor milyen változást vállal be. Olvass még a témában
