Sok ember panaszkodik, hogy ugat a saját, vagy szomszédjának kutyája. Én erre csak azt szoktam mondani, hogy mennyire meglepődnének, ha mekegne… Igen, a kutya ugat, ez a dolga. Ugat, ha boldog, ha mérges, ha akar valamit. És igen, a kutya szokott ásni is. El kell dönteni, hogy minta kertet akarunk, vagy egy társat, akinek néha kedve támad kiásni a virághagymát.
Meddig a pontig kell nevelni egy kutyát?
Az attól függ, hogy miért tartjuk. Természetesen, ha munkakutyáról van szó, egy embert segítő élő ,,eszközről”, akkor a lehető legtöbbet kell kihozni belőle, hogy hatékony legyen. Ám az emberek nagy többsége inkább társnak választja a kutyát. Ebben az esetben viszont felesleges a végletekig trenírozni.
Elég, ha az alapvető dolgokat megtanítjuk neki. Nem tökéletes lényt akarunk nevelni, a cél nem az, hogy a szomszéd rácsodálkozzon zsenialitására, a mi hatalmas munkamennyiségünkre, hanem az a cél, hogy mindennapjainkat bearanyozza…
Hogyan neveljük a kutyát?
Leginkább jutalmazással, ám ha nagy bolondságot csinál, a büntetés is megengedett. Mindkét esetben a lényeg az, hogy közvetlenül tette után kapja a jutalmat és az esetleges büntetést is, hogy legyen mihez kötnie azt.
A kutyához mindig(!) beszélni kell, mert szavainknak töredékét érti csak, de hangsúlyunkat nagyon megjegyzi, így később ki tudja majd következtetni a hangsúlyból, hogy jót vagy rosszat csinált.
Mit érdemes megtanítani egy kedvencként tartott kutyának?
Azt feltétlenül, hogy ne fogadjon el ételt mástól, ne egyen meg mindent, ami az orra elé kerül. Ezzel megvédjük az állatot az esetleges mérgezéstől – legyen az szándékos, vagy véletlen. Az általános parancsszavakat is meg kell neki tanítani, főleg, ha sokat visszük emberek közé, forgalomba.
A toleranciát is meg kell tanítani, főleg azoknak a kutyáknak, akik közelében nincs napi szinten gyerek. Ebből kellemetlen félreértés adódhat, főleg, ha egy szülő túlaggódja a dolgot. Az összes többi dolog – ne ásson, ne kapja el a leszálló madarat, ne üldözze az áttévedő macskákat, ne lopja ki szatyrunkból a darált húst – csak másodrendű dolog.
Ha az alapok meg vannak
Tudomásul kell vennünk, hogy a kutya egy állat, nem gyerek. Kényeztetni csak mérsékletesen kell, viszont, igényeit ki kell elégíteni. Azaz – például – a mozgásigényét. Személy szerint betiltanám a nagytestű kutyák hobbitartását a lakásokban. A kutyának, mint állatnak, terület kell, tér kell, hogy veleszületett képességei, melyek egyben igényei is, megmaradjanak.
Csak így lehet valóban boldog egy kutya, nem pedig úgy, hogy háromféle ételt rakunk elé, és ,,észjátszós, méreg drága” samponnal ápoljuk a szőrét. Ez csak nekünk fontos, neki más a prioritás.
Figyeljük meg kutyánkat
Amellett, hogy ez egy igen jó szórakozás, sokat profitálhatunk belőle. A jól összeszokott, egymást ismerő kutya és gazdája csak annyira mennek egymás idegeire, amennyire még szórakoztató.
A kutya is megtanul minket, kötelességünk nekünk is megtanulni őt. Száz arckifejezése van, száz olyan apró rezzenése, szokása, hangszíne, ami később szinte tökéletessé teszi a gazdi és a kutya közötti kommunikációt, ami nem egy hátrány akkor, amikor nincs egymáshoz türelmük.
A kutya nem játék
Százszor hallottuk már ezt a mondatot, ám a jelentése nem teljesen világos mindenki számára. A kutya akkor kezd élő játékká válni, amikor nem ,,szimbiózisban”, tökéletes összhangban él a gazdájával, hanem annak csak(!) esztétikai igényeit elégíti ki, vagy épp az ember csak sikerélményre vágyik azáltal, hogy tökéletesre faragja az állatot.
És természetesen ott van az az eset is, amikor egy gyereknek vesznek kutyát, és nem adnak hozzá használati utasítást, ezáltal ki van szolgáltatva a gyerek kénye-kedvére… A kutya fontos része volt életünknek, az most is. Bánjunk vele ehhez méltón. És higgyük el, hogy nem nehéz egy kutyát boldoggá tenni, csak oda kell figyelni rá.
