Mit tanulhatunk a gyermekeinktől?

Mit tanulhatunk a gyermekeinktől?

Címlap / Életmód / Család / Mit tanulhatunk a gyermekeinktől?

Igen. Hiszem és tapasztalom, hogy nem csak taníthatjuk a gyermekeinket, hanem tanulhatunk is tőlük. Ez a tudás nem akadémiai szintű, nem lexikális. Ennél sokkal több! Ez a fajta tudás abba a kategóriába tartozik, melyről azt szoktuk mondogatni nemes egyszerűséggel, hogy: nem lehet pénzzel megvásárolni.

Akik nem szavakkal, hanem puszta lényükkel, lényegükkel formálják át az életünket

A legdrágább kincseink, akik szó szerint valamiféle különleges éteri, üde, mintegy angyalillattal érkeznek az életünkbe, kirántják a szőnyeget a korábbi túlságosan sablonos vagy évekre előre megtervezett életünk/életvitelünk alól. Akik az első hetekben, hónapokban, sőt években oly törékenyek, akár a kínai porcelántárgyak és olyan különleges, mélybugyrainkban megrejtőző érzéseket is felszínre hoznak, melyek létezéséről korábban fogalmunk sem volt. Parányi kis testükkel, apró kezükkel a világmindenséget jelentik számukra, és akik az első lépéseikkel örömkönnyeket, az első szópróbálkozásaikkal pedig a legőszintébb mosolysorozatokat csalják az arcunkra. Akik, ha egyszer megajándékoznak páratlan lényükkel, jelenlétükkel az életünk már soha nem áll vissza a korábbi kerékvágásba, és sűrűn kérdezzük tőlük, avagy csendes töprengéseink során magunktól is: hogy tudtam ezidáig nélkülük élni?

Mintha a szívünk eztán kivetkőzne önmagából, és egy rendkívüli transzmutáción esne át. Testet öltve magára egy pótolhatatlan, helyettesíthetetlen, unikális lényben: a gyermekünkben. És valahányszor egy újabb csoda, azaz egy gyermek, varázsolja-bűvöli el életünket, mi annál önzetlenebbé válunk, és egyre inkább kikristályosodik előttünk, hogy miért nevezzük a gyermekeinket szinte ösztönösen „élete(i)mnek.” Akikkel eztán együtt-dobbanunk. 

A gyermekek a leghitelesebb mesterek, akikben nem csalatkozhatunk

A gyermekeink a legtermészetesebb mestereink. Meg tudják szólítani a bennünk élő gyermeki lényünket. Megtanítanak bennünket arra, hogy hogyan éljünk a jelenben, a mostban – mely tudás átadására egynéhány tanító – köztük Eckhart Tolle is – az életét tette fel. A gyermekeinkkel való együtt-fejlődésünk során megfigyelhetjük, hogy a mesterkéltség csírája sem található meg bennük. Természetesek. Társaikat személyválogatás nélkül annak látják, amik valójában: embereknek. Nincsenek előítéleteik. Nem bőrszín, nemzetiség, vallási hovatartozás, társadalmi rang, vagyon vagy intelligenciaszint alapján válogatják meg barátaikat.

A gyermekek nem csupán ismerik és élik a szabadságot, hanem minden túlzás nélkül kijelenthető: ők maguk a megtestesült szabadság.

Nem keresik az élet értelmét, hanem élik azt. Fel sem merül bennük saját életük értelmének, értékének a megkérdőjelezése, hiszen tudják azt. Ők OTT VANNAK az életben. Vitalitásuk, energiaszintjük, sziporkázásuk, játékosságuk tanúskodik minderről. Képzelőerejük, kreativitásuk bámulatos. A valóság és a mese világa sokáig összemosódik. Kérdőn tekintenek ránk, ha feltesszük számukra azt a kérdést, hogy miért keresik a tündéreket a gyümölcsfa levelein. „Hiszen ott vannak! Alakváltók. Ha veszélyt sejtenek, akkor levéllé, virággá, szitakötővé formálódnak.” – hangzik válaszuk. 

Jelenlétükkel betekintést nyerhetünk a paradicsomi állapotokba. Avagy méginkább érzésekre és megnyilvánulásokra. Ha gyurmáznak rajzolnak, festenek, legóznak, akkor nem csak egyszerűen „játszanak”, hanem valósággal „teremtenek”. Figyeljük csak meg ilyenkor az arcukat. Szinte meditatív állapotba kerülnek.

KristinaKibler/istockphoto.com

Jelenlétükkel tanítják, hogy mi az ártatlanság, a természetesség, a tapintatos igazmondás…

A legártatlanabbak. Mindenkinek hisznek, mert a maguk világát vélik meglátni a másik emberében. Saját belső mikrovilágukat vetítik ki – azaz egyszerűbben: magukból indulnak ki. Ők a világ közepe. Elhiszik, ha ők nem látják magukat a kukucs-játék során, akkor a szemlélő sem látja őket. Varázsolnak. 

Hogy nincs bennük világszenny – legalábbis az első években –, hogy nem fertőzték meg őket sem normák, sem nézetek, sem kőbe vésettnek, ekként pedig meghazudtolhatatlannak, kétségbevonhatatlannak titulált szabályok, azt a szemük ragyogásából, csillogásából láthatjuk. 

Örömük tiszta, makulátlan. Felnőttként gyakran elcsodálkozhatunk meghitt derűjük láttán. Hogy ugyanolyan vidáman és elégedetten tudnak örülni a verőköltő bodobács piros-fekete mintáinak, mint a madártrillának és a mókus szemrevételezésének. 

A leghitelesebbek, a legigazmondóbbak. És mindezt teszik olyan egyértelmű tapintatossággal és éleslátással, hogy gyakran az a benyomásunk támadhat: a vesénkbe látnak. Nincs és nem is lehet előttük titkunk, mert nem szavak, hanem intuíció, egy utánozhatatlan belső bölcsesség és tisztánlátás alapján „ítélnek”. A gyermekek világa egy kis világ a mi nagy felnőtt-világunkban. Egy láthatatlan burokkal körbeölelt törpeuniverzum, amit felsőbb erők védelmeznek, óvnak. Kár, hogy rövid ideig tart. Kár, hogy „kell” nekik „belépni” a felnőttek világába. De amíg ez van, míg a saját világukban létezhetnek: tanuljunk patyolatszemű, Nap-szívű, muzsikahangú gyermekeinktől!

VIDEO Ők lesznek 2024 legszerencsésebb csillagjegyei

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!