VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Veled is előfordult már, hogy kencéket, szendvicskrémeket szerettél volna venni, de csak adalékanyagokkal teli opciókba botlottál, amelyek sokszor még finomak sem voltak? Sajnos még ma is igaz, hogy ilyen tekintetben meglehetősen szűkös a nagyobb élelmiszerboltokban elérhető minőségi kínálat. Van azonban egy hazai manufaktúra, ahol mindig páratlanul finom klasszikus és különlegesebb, merészebb ízvilágú kencék is készülnek.
Nem másról, mint a Kence Manufaktúráról van szó, amelynek tulajdonosa, Kardos László már egészen fiatalon elkezdett a konyhában kísérletezni, sőt egyenesen kencéket készíteni. Mára már tapasztalt, a magas minőséghez mindig ragaszkodó vállalkozó lett, és egyre többeket varázsol el az egyedi ízvilágot és látványt képviselő finomságaival, legyen szó egy tojáskrémről, tonhalkrémről, tepertőkrémről vagy éppen tormás füstölt lazacos tejszínsajtkrémről.
Honnan ered a gasztronómia iránti szeretete?
Kisgyermekkoromban nagyszüleimmel éltünk, ahol a hagyományos magyar ízek és alapanyagok jellemezték a hétköznapi és az ünnepi sütés-főzést is, ahogy családunk többi részében nemkülönben.
A „reform konyha” akkoriban nem volt jellemző, és nem is találkoztunk a ma már hétköznapinak mondható, de akkor még különleges alapanyagokkal. A nemzetközi konyha teljesen ismeretlen fogalom volt számunkra. Talán ebből következett, hogy már kisiskolás koromban mindent megettem a menzán, az eltérő ízeket keresve.
A gombaleves, kelkáposzta főzelék, tepertőkrémes vagy körözöttes kenyér, zalahús, a legtöbb gyerek számára ehetetlen táplálék volt, és noha nem mindegyik volt a kedvencem, megettem őket. Hozzáteszem, jelenleg is gyártjuk a tepertőkrémet és a körözött liptóit.
A sors úgy hozta, hogy nagyszüleim neveltek fel, és nagymamám betegsége miatt nagypapámnak közel 70 évesen kellett megtanulnia főzni, nagymamám elmondása és a korabeli szakácskönyv – Horváth Ilona – segítségével. Így hát, ha valami mást akartam enni, mint paprikáskrumpli és rizseshús, valamint a sokféle pörkölt, akkor ki kellett találnom, milyen egyéb ízt tudok létrehozni, melyik íz mivel harmonizál.
6-8 éves koromban „találtam fel” a tejszínhabbal töltött csokoládé karácsonyfadíszt, a Boci csokit (akkor még csak szerencsi csokinak hívták) ropival. A dobozos sertészsírt kikevertem mustárral és piros arannyal, ez volt életem első kencéje. Kis tálban tartottam a hűtőben és amikor délután megéheztem, egy szelet kenyérrel és egy paradicsommal jót lakmároztam belőle.
Felsős koromban szinte minden hétvégén kirándultunk az osztályfőnökömmel és osztálytársaimmal, és teljesen megszokott volt, hogy leveskockából, konzerv vagdaltból, burgonyapehelyből és gyorsrizsből meleg ételt tudtunk magunknak készíteni egy spirituszfőzőn, vagy nyílt tűzön.
A rendszerváltozással egy teljesen új világ nyílt ki előttünk, ami a gasztronómiát illeti, elértek minket a hamburgerek, pizzák, a gyros, kínai, indiai, tengeri és egyéb gyorséttermi ételek. Innen már egyenes út vezetett oda, hogy az otthoni reprodukciót is megpróbáljam.
