A látvány
Néha ránézek a férjemre és egyszerűen a látványától rosszul vagyok. Nem tudom elhinni, hogy ezt a „lényt” én valamikor szerettem és minden ismerősöm előtt megfogadtam, hogy örökké hűséges leszek hozzá. Nemrég a lányunk csinált egy családi fotót és szólt neki, hogy karoljon át. Amikor hozzámért, hányingerem lett.
A nap
A gyerek focimeccsén voltunk, győztek, ráadásul ő is rúgott gólt, így jó hangulatban értünk haza. Megszavaztuk, hogy én csinálok pizzát ebédre és éppen jókedvűen fütyörészve rakosgattam a kolbászt a tésztára, amikor a feleségem odajött és elkezdett balhézni. Üvöltött, amiért szerinte túl vastagra vágtam a szeleteket, mert sok volt a paradicsom és még egy rakás légbőlkapott ok miatt. A fiam kérlelte, hogy ne kiabáljon – ami összetörte a szívem – de ő csak mondta a magáét. Elrontotta az egész napot ok nélkül, csak azért, hogy veszekedhessen.
Miközben a síró gyereket próbáltam vigasztalni, arra gondoltam, hogy ebből elég. A feleségem mindig ilyen volt, a semmiből kreált balhét és én ezt mindig elviseltem neki, de eldöntöttem, hogy a továbbiakban nem fogom engedni, hogy a gyerekem életét is megkeserítse. Este mondtam neki, hogy befejeztem, mert ebből a napból a fiam csak az ő ordibálására fog emlékezni és ő fogadkozott, hogy megváltozik, de én ezt ezerszer hallottam már és tudom, hogy nem lesz így. Attól félek viszont, hogyha elválok, neki ítélik a fiamat és akkor a gyerek még több időt kell töltsön vele. Úgy érzem, csapdába estem, nem tudom, mi lehet a kiút a helyzetből. (A feleségem nem hajlandó terapeutához menni.) Olvass még a témában
