Oké, egy filmnek nem feltétlenül célja, hogy a valóságot ábrázolja, sőt. De azért mégis vannak dolgok, amik engem annyira felbosszantanak, hogy nem is vagyok többé képes a cselekményre fókuszálni. Vajon, aki ezeket a jeleneteket rendezi, az egy párhuzamos valóságban él?
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/4 Mindig mindenkinek tele van a pohara, és úgy is hagyja ott a bárban
A pohár nyilván csak egy díszlet, ami elmaradhatatlan, ha a helyszín egy bár, de nincs más dolga, minthogy a szereplők a dialógus közben rajta tartsák a kezüket.
A beszélgetés végén az egyik szereplő feláll, és elmegy, a poharát teljesen tele a pulton hagyja.
Külön kedvencem, amikor még azt is látjuk a jelenet elején, hogy kikéri az italt, amit elé tesznek, ő kifizeti, majd három mondat után érintetlenül ott is hagyja. Lehet, hogy ha legközelebb azt érzem, hogy fölöslegesen sok papírpénz van nálam, majd kipróbálom a dolgot.
2/4 Tökéletesen mutatsz egy medencepartin, amibe váratlanul belecsöppentél
A hősnő éppen csak átugrik valamiért egy ismerőséhez, akinél medencés buli van, úgyhogy beugrik ő is. Az, hogy nincs nála fürdőruha, nem lehet gond, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy mindig, mindannyiunkon olyan fehérnemű van, ami színben és stílusban egymáshoz passzol, és végső soron vízben is hordható, mert nem lesz átlátszó és nem csökkenti 8 cm-el a medence vízszintjét az, ahogy a szivacsa megszívja magát.
Esetleg kaphatunk egy kölcsönbikinit a házigazdától, ami véletlenül PONT jó ránk, lent is meg fent is, és bár nem a saját testalkatunkra vettük, mégis tökéletesen előnyös.
Az meg, hogy éppen aznap reggel szőrtelenítettünk, így gond nélkül dobjuk le a shortot, teljesen evidens – legalábbis a filmekben, mert a valódi életben mégis ki az, aki nem fél napig készülődik, hogy így nézzen ki a medenceparton?!
„Akkor átjössz délután?” „Sajnos nem tudok, segítenem kell a nagymamámnak.” „Hogy érted azt, hogy segítened kell a nagymamádnak?” „Már a múlt héten megígértem neki.” „Már a múlt héten megígérted neki? De hiszen mi tegnap beszéltünk.” „Igen, de tegnap elfelejtettem.” „Tegnap elfelejtetted?” – mégis ki az, aki úgy telefonál, hogy a másik minden mondatát megismétli?
Ja igen, az, aki egy film forgatókönyvét mondja vissza, és kénytelen úgy beszélni, hogy akkor is követhessük a beszélgetést, ha a másikat nem halljuk.
Külön kedvencem még, hogy soha nincs olyan, hogy a másik éppen a metrón van, esetleg a kasszánál fizet, és emiatt nem hallják egymást a hívók, vagy megszakad a vonal, esetleg eleve olyan kedvvel hallóz bele a hívott fél a telefonba, hogy a másiknak rögtön el is megy a kedve a beszélgetéstől. Ja, és soha senki nem köszön el, csak leteszi a kagylót.
