Oké, egy filmnek nem feltétlenül célja, hogy a valóságot ábrázolja, sőt. De azért mégis vannak dolgok, amik engem annyira felbosszantanak, hogy nem is vagyok többé képes a cselekményre fókuszálni. Vajon, aki ezeket a jeleneteket rendezi, az egy párhuzamos valóságban él?
Tökéletesen mutatsz egy medencepartin, amibe váratlanul belecsöppentél
A hősnő éppen csak átugrik valamiért egy ismerőséhez, akinél medencés buli van, úgyhogy beugrik ő is. Az, hogy nincs nála fürdőruha, nem lehet gond, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy mindig, mindannyiunkon olyan fehérnemű van, ami színben és stílusban egymáshoz passzol, és végső soron vízben is hordható, mert nem lesz átlátszó és nem csökkenti 8 cm-el a medence vízszintjét az, ahogy a szivacsa megszívja magát.
Esetleg kaphatunk egy kölcsönbikinit a házigazdától, ami véletlenül PONT jó ránk, lent is meg fent is, és bár nem a saját testalkatunkra vettük, mégis tökéletesen előnyös.
Az meg, hogy éppen aznap reggel szőrtelenítettünk, így gond nélkül dobjuk le a shortot, teljesen evidens – legalábbis a filmekben, mert a valódi életben mégis ki az, aki nem fél napig készülődik, hogy így nézzen ki a medenceparton?!
Esetleg kaphatunk egy kölcsönbikinit a házigazdától, ami véletlenül PONT jó ránk, lent is meg fent is, és bár nem a saját testalkatunkra vettük, mégis tökéletesen előnyös.
Az meg, hogy éppen aznap reggel szőrtelenítettünk, így gond nélkül dobjuk le a shortot, teljesen evidens – legalábbis a filmekben, mert a valódi életben mégis ki az, aki nem fél napig készülődik, hogy így nézzen ki a medenceparton?!