„Anyám azt mondta, én öltem meg apámat” – Miért hibáztattak a szüleid, amiről valójában ők tehettek?

Címlap / Életmód / Család / „Anyám azt mondta, én öltem meg apámat”...

„Anyám azt mondta, én öltem meg apámat” – Miért hibáztattak a szüleid, amiről valójában ők tehettek?

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Önzés

Imádom apámat. Mindig mindent megtett értem és a testvéreimért. Rengeteget dolgozott, de ennek ellenére sokat foglalkozott velünk, amikor itthon volt. Anyám viszont mindig önző, nemtörődöm szülő volt, akit a férfiak jobban érdekeltek, mint a gyerekei. Apám kétszer is megbocsátotta neki hogy megcsalta, de a harmadik eset után beadta a válópert.

Anyám kerek perec megmondta neki, hogy bosszúból mindent meg fog tenni azért, hogy soha többet ne lássa a gyerekeit. Egy év pereskedés után az lett a vége, hogy a tárgyalóteremben megkérdezte a bíró, melyik szülővel szeretnék élni. Természetesen mondtam, hogy apámmal, így hozzá kerültünk. Ma már felnőttek vagyunk, de anyám a mai napig gyűlöl engem, amiért „elárultam őt a tanúk padján”, pedig egyszerűen ő volt rossz anya.

Oldalak: 1 2 3 4 5

Kapcsolódó cikk a következő oldalon:

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!