Hazugság. Már akkor is, ha kimondom ezt a szót, furcsán kezdem érezni magam. A hazugság, a füllentés nem jó dolog – ezt tanultuk meg már gyerekként is. Lelkiismeret-furdalást, szégyent érzünk, felháborodunk, amikor rájövünk, hogy a saját gyermekünk hazudott. Pedig mi, felnőttek is füllentünk, hazudunk néha – mindenki! Gondolj csak arra, ha mondjuk gyorshajtáson kapnak, mindent megteszel azért, hogy jobb színben tűntesd fel magad. Ugye, hogy így van? A gyermek is csak valamilyen rossz dolgon szeretne túl lenni a füllentés által.
1/8 Rossz problémamegoldó módszer
Vajon a gyermekkori hazugság tényleg jellembéli probléma? Aki gyermekként füllentéssel próbál akadályokat átugrani, az már felnőttként is menthetetlen lesz? Természetes, hogy ezek a kérdések felmerülnek egy szülőben, amikor az óvónéni azzal hívja be, hogy elbeszélgessenek a kis Petike aznapi hazugságáról. Ilyenkor a szülő majd’ elsüllyedne, úgy érzi a föld menten megnyílik alatta, és magában kezdi keresni a hibát.
„Vajon miért hazudott? Miért nem tudtuk megbeszélni? Rosszat akart a másik kisgyereknek? Jaj, rosszindulatú a gyerekem?” Szó sincs erről! A maga módján megkísérli megoldani azt a problémát, amit vagy ő okozott, vagy nem, de részese volt annak. Egy rossz problémamegoldási módszert választott. Szülőként fontos feladatunk az, hogy megtanítsuk a gyermekeinknek, hogyan kell jól és produktívan megoldani a problémákat.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!