Görnyedt hátú idős nő, jobb napokat megélt bundában, őszinte, nyugodt szavakkal: „A gyerekeket mentsék inkább, engem már nem kell, engem már nem kell.”
„Kérem, az igazat közvetítsék!”
Zokogó, kimerült fiatalasszony, küllemében nem különbözik az „utca emberétől”: „A bátyámat megölték! A pincébe menekülve ültünk a gyerekekkel!”
Négy-öt év körüli, overálos kisfiú, kocsiban ülve, akár szánkózni is indulhatna szüleivel.
Bizalmatlan, meggondolja azt, hogy mit mond: „Eddig a pincékben kerestetek menedéket?”
Kis idő után kifakad belőle: „Persze, igen, ott bújtunk el az anyukámmal!”
Fiatal, átlagos nő: „… majd megint napokig nem tudtunk kijönni, mert nem engedtek ki minket, ott szaladgáltak fegyverekkel és zászlókkal.”