Mennyit ér az emberélet? Elgondolkodtató tények a háborúról

Görnyedt hátú idős nő, jobb napokat megélt bundában, őszinte, nyugodt szavakkal: „A gyerekeket mentsék inkább, engem már nem kell, engem már nem kell.”

„Kérem, az igazat közvetítsék!”

Zokogó, kimerült fiatalasszony, küllemében nem különbözik az „utca emberétől”: „A bátyámat megölték! A pincébe menekülve ültünk a gyerekekkel!”

Négy-öt év körüli, overálos kisfiú, kocsiban ülve, akár szánkózni is indulhatna szüleivel.

Bizalmatlan, meggondolja azt, hogy mit mond: „Eddig a pincékben kerestetek menedéket?”

Kis idő után kifakad belőle: „Persze, igen, ott bújtunk el az anyukámmal!”

Fiatal, átlagos nő: „… majd megint napokig nem tudtunk kijönni, mert nem engedtek ki minket, ott szaladgáltak fegyverekkel és zászlókkal.”

„Mindmáig nem sikerült bebizonyítani, hogy értelmes dolog lenne.”

„Nem az derül ki, hogy kinek van igaza, csak az, hogy ki képes nagyobb pusztításra.”

„A háború félelem – bátorságnak álcázva.”

„A háborúban nincsenek ateisták.”

„Majd 5000 éve gyilkoljuk egymást, ez az egyetlen dolog, amiben az emberek mindig is jók voltak.”

Szállóigévé vált a háborúval kapcsolatban a cinikus mondás: 10 év, 2 háború, 150 ezer halott, 1. 138 billió dollár – gratulálunk, sikerült megölnötök egy kecskepásztort (Bin Ladent).

Ne váljon életünk részéve, a világ részévé a tény, hogy háborúk mindig voltak és lesznek. Ha ezt hisszük, nem állunk ki az ember természetes joga, a béke mellett, egy idő után természetes jogunk a háború lesz, nem a béke… mert nem lesz más választásunk.