A legősibb félelem, szinte minden pszichológiai problémához köze van: vagy konkrétan, vagy arra visszavezethetően, vagy érintőlegesen.
Ilyen például a pánikroham is. A halálfélelemtől megszabadulni ebben a kultúrában, amiben élünk, szinte lehetetlen.
Minden embert előbb-utóbb „elkapja” egy kanyarra ez a rettenetes érzés. Érdekes, hogy nagy traumák után szokott olyan előfordulni – ritkán – , hogy az ember nem retteg, onnantól kezdve sokkal kevesebb dologtól fél, elmúlik a halálfélelem.
Ez egy igen felszabadult, végtelenül nyugalmas, boldog érzés. A pszichológusoknak törekedniük kellene arra, hogy ezt az érzést mindenki megtapasztalja – leginkább a lelki beteg emberek.
5/6 Egy érdekes elmélet
Mások úgy gondolják, hogy az embernek azért kell meghalnia, mert hisz a halál fogalmában. Eszerint az elmélet szerint a halál csak illúzió.
Ez némi egyezést mutat Ádám és Éva történetével, hiszen abban a percben lettek halandók, amikor megismerkedtek azzal a fogalommal, hogy halál. Tehát, amíg nem tudták, hogy mi az elmúlás, nem tudták, hogy van egy ilyen opció is. Boldogan éltek, hiszen az élet, a lét biztonsága volt a természetes számukra.
Azóta viszont – úgy véljük – a halál az egyetlen biztos pont az ember életében.
Tény, hogy az, aki szeret élni, lelke nyugalomban, egyensúlyban van, vagy azok a betegek, akik valóban akarnak élni, életben is maradnak. Nem csak azért, mert mindent megtesznek gyógyulásuk érdekében, hanem mert van bennük valami plusz, ami életben tartja őket: a lélek és annak ereje. Ilyen Hawking is.
Saját megfigyeléseim alapján, akinek élettel teli a szeme – úgy szoktam mondani, hogy van benne szikra – abban van elég életerő a léthez. A haldoklás pedig már akkor elkezdődik, amikor ez a szikra, az „élet szikrája” kihuny a tekintetből. Ez pedig évekig is elhúzódhat. Tehát nem mindegy, milyen gondolatok járnak a fejünkben.