A sokk
Az apám sosem vette komolyan az allergiámat, ezért nem is figyelt rá, amikor ebéd után rosszul lettem. Nehezen lélegeztem, le kellett ülnöm a földre és a világ kezdett elhomályosulni. Az akkor nyolcéves bátyám felismerte az anafilaxiás sokk tüneteit, kivette a fiókból az epipenem és addig nyaggatta apámat (igen, nyaggatnia kellett), amíg az végül nagy nehezen ráeszmélt, hogy baj van. Egy nyolcéves gyerek jobban vigyázott rám, mint a saját apám és megmentette az életem.






