1. Az első lakkos cipőm
Óvodás voltam, és egy esküvőre kaptam. Nem emlékszem, ki házasodott, és arra sem, meddig maradhattam a lagziban. Tökéletesen emlékszem viszont a kerek orrú, masnival díszített kis lábbelikre, és arra, hogy talán életemben először éreztem azt: valami nagylányosat hordok.
És emlékszem arra az érzésre is, ahogyan a nagyszüleim nappalijának küszöbénél állok – ahová a szüleim megőrzésre leadtak, amíg ők visszamentek még a lakodalomba – kibújnak a lábaim a cipőből, és megmozgatom a lábujjaimat. Emlékszem a jóleső nyújtózkodásra, amit felnőttként a legtöbben már jól ismerünk, amikor a nap végén levesszük a cipőnket.
Akkor éreztem először, hogy „valaminek a viselése olyan nagyon boldoggá tesz”, hogy még azt sem bánom, ha nem a legkényelmesebb dolog a világon. Olvass még a témában
