Soha nem felejtem el a pillanatot, mikor a legjobb barátnőm három éve bejelentette, hogy babát vár. Nem csak azért volt sokkoló, mert azt hittem, előtte fogok szülni, hanem azért is, mert a fesztiválokról hirtelen ott találtuk magunkat a szülőszobán.
Belecsöppentünk egy teljesen új felállásba és talán egyikünk sem tudta, hogyan folytatódik majd örök barátságunk. Ha te is hasonló cipőben jársz, engedd meg, hogy saját történetemen keresztül szolgáljak némi tanáccsal.
Minden a megszokott kerékvágásban
Az egyetem után néhány évig mindenki el volt foglalva azzal, hogy önmagát keresgélje a munka világában, sokat dolgoztunk és még annál is többet buliztunk. Nem számított, hogy másnap reggel meetingre kell rohannunk, mindent megszépített az este. Aztán eltelt újabb pár év és az egyik barátnőm kezét megkérték.
Hatalmas volt az öröm, mindannyian izgatottan készültünk a lánybúcsúra, ami felejthetetlen volt. Jött az esküvő, egy szintén több napos tivornya, aztán úgy gondoltam, megy minden a régi, megszokott kerékvágásban.
Nem sokkal később jött a telefon, hogy plusz egy fővel bővül a bandánk és ez egyszerre töltött el örömmel és rémülettel. Örültem, mert szeretem a barátaimat és a legjobbat akarom nekik. Persze ott motoszkált bennem az is, hogy akkor ez valaminek a vége.
Új próbatételek
Ahogy teltek-múltak a hónapok, arra kellett rájönnöm, hogy ez még mindig az én legjobb barátom, csak nagyobb hassal és kicsit nagyobb étvággyal. Bár való igaz, hogy nem őt csábítottam el akkoriban egy pezsgős brunchra, vagy fesztiválra, de rengeteg új élményt és szokást alakítottunk ki a kapcsolatunkban.
Sokkal közelebb kerültünk egymáshoz és a baba érkezésével olyan volt az első pár hónap, mint egy soha véget nem érő másnap. Szerettem volna mellette lenni, segíteni, ez pedig azt eredményezte, hogy megtanultam pelust cserélni, altatni, etetni és szórakoztatni egy babát. Rengeteget nevettünk és mára ez a baba már egy cserfes kislány, akit imádok és, akivel nagyon különleges a kapcsolatunk. Az anyukájával teljesen átalakult a barátságunk.
Kicsit olyan, mintha kijózanodtunk volna és egy egész más szemszögből látnánk a másikat.
Mivel még nincs családom, ezért más a fontossági sorrendünk. A kulcs talán az kettőnk kapcsolatában, hogy tiszteletben tartjuk a másik életét és mindent megteszünk azért, hogy ápoljuk a barátságunkat.
Totál más élethelyzetben vagyunk, hiszen amikor ő az esti fürdetést vezényli le, én éppen sminkelem magam egy esti vacsihoz, vagy az irodában ülök. A nap végén mindketten bedőlünk az ágyba és vicces videókat küldözgetünk egymásnak. Ez a mi kis rituálénk, amit soha nem hagyunk ki és, amivel tudatjuk egymással, hogy gondolunk a másikra.
Az ellenpélda….
Aztán van olyan barátságom is, ami sajnos nem élte túl a változást. Ezzel úgy vagyok, hogy már nem bánkódom rajta, mert az is elképzelhető, hogy egyszer újra összehoz minket az élet. Érdekes, hogy min múlik ez az egész, hiszen ami a másik barátságomban közelebb hozott minket egymáshoz, az ebben az esetben távolabb vitt.
Szerintem ez főként azon múlik, hogy mennyire akarja a két fél a barátságot és, hogy mennyire akarnak tenni érte.
Nem egyszerű, ha éppen az én cipőmben jársz, hiszen meg kell értened, hogy érkezett valaki az életetekbe, aki minden és mindenki előtt prioritást élvez és már semmi sem lesz olyan, mint régen.
DE! Nem gondolnám, hogy örökre egy bizonyos életszakaszban kellene ragadnunk. A változás jó dolog és elkerülhetetlen. Jó dolog látni, hogy a kislány, akivel egykor még együtt játszottam az iskola udvarán, ma már egy csodálatos anyuka és barát, akire mindig számíthatok.