Biztosan hallottál már arról, ha valaki ideges az éhségtől – talán már te is éreztél ilyesmit, vagy, ha olyan vagy, mint én, rendszeresen ebbe az állapotba kerülsz, ha nem kapsz időben kaját. Kutatók most kimutatták, hogy az izoláció miatti magányosság érzése hasonló változásokat generál az agyban, mintha éhesek lennénk, ez pedig mindenkire máshogy hathat.
A Massachusettsi Műszaki Intézet (Massachusetts Institute of Technology, MIT) kutatói szerint az agy annyira vágyik a társaságra, mint ahogyan a gyomrunk az ételre. Ez megmagyarázhatja azt, hogy miért esik olyan rosszul az embereknek a szociális távolságtartás, és miért bírjuk egyre rosszabbul a karantént, ahogy telik az idő.
A koronavírus miatt jelenleg milliók, ha nem milliárdok látják fájdalmasan ritkán a barátaikat, a családjukat. Ilyenkor még talán a kollégák is elkezdenek hiányozni – és egyelőre nem igazán látni, hol van még a vége.
„Azok, akiket izolációra kényszerítenek, úgy vágyakoznak a szociális interakció után, mint ahogy egy éhes ember kívánja az ételt”
– mondta Rebecca Saxe, a Nature Neuroscience tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.
A kutatásból az is kiderült, hogy a túl hosszú távú szociális izolációnak rengeteg negatív hatása lehet, és olyan viselkedésmintákba kényszerítheti az embereket, amelyek károsak. Többek között akár drogfüggőség is kialakulhat azoknál, akik nehezen bírják a bezártságot és a szocializáció hiányát.
Miért hasonlít ennyire a két érzés?
Ez azért van így, mert az ember alapvetően szociális faj, a szocializáció, a beszélgetés, a más emberekkel történő találkozás beindítja az agy jutalomközpontját, és jó érzéssel tölt el minket. Dopamin termelődik, ami akkor is megjelenik egyébként, ha eszünk.
A kutatáshoz egyébként elég extrém kísérleteket használtak: egy csapat embert tíz órán keresztül minden személyes és online interakció nélkül zártak be egy szobába. Egy másik csoportnak éheznie kellett, a harmadik kontrollcsoport pedig beszélgethetett és ehetett is.
A kísérlet után mindenki agyát megvizsgálták egy MRI-géppel. Kiderült, hogy a szociális izolációban lévők agya túlreagált a szociális interakcióval kapcsolatos képekre, pontosan úgy reagált, ahogy azoké, akik nem ehettek. A sejtjeik elkezdtek dopamint termelni, és ugyanazok az agyi területek jelentek meg náluk, amelyek a többieknél, ha megláttak valamilyen ízletes ételt.
Minél magányosabb vagy éhesebb volt az adott résztvevő, az agyi reakció annál intenzívebb volt. A résztvevők maguk is hasonló érzésekről számoltak be, mint amit a tudományos mérések bemutattak.
Az izolált emberek alig várták a szociális interakciót, az éhesek pedig az ételt.
A szakértők azt is megjegyezték, hogy az éhség és a magányosság is befolyásolhatja az agyi fejlődést. Az éhség a kognitív, szociális és érzelmi fejlődést is meggátolhatja. Problémát okozhat az olvasás, a nyelv, a figyelem, a memória és a problémamegoldás területén. Azok a gyerekek, akik éhezést éltek át korábban, általában rosszabb iskolai teljesítményt produkálnak, és speciális segítségre van szükségük a tanulásban. Ugyanez lehet az eredménye a hosszú ideig tartó, krónikus izolációnak is.