Inkább a nők szoktak mosolyogni. Az igazi különbségek férfi és nő között

Inkább a nők szoktak mosolyogni. Az igazi különbségek férfi és nő között

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Inkább a nők szoktak mosolyogni. Az igazi különbségek férfi és nő között

A férfiak és nők közötti különbség valószínűleg azóta foglalkoztatja az emberiséget, mióta világ a világ, de ritkán sikerül valakinek úgy beszélnie a témáról, hogy attól nem nyílik ki a bicska valakinek a zsebében.

Mi most egy pszichológusnő gondolataiból válogattunk, amelyek a PsychologyToday.com-on jelentek meg, és azokat a saját véleményünkkel is kiegészítjük – elsőként mindjárt azzal, hogy természetesen lehetetlen lenne olyan állítást írni, ami minden helyzetben, minden férfira vagy minden nőre igaznak bizonyulna.

A férfiakat nem érdekli

A férfiak túlságosan keveset törődnek azzal, mit mondanak a nők, míg a nők éppen ellenkezőleg, túlságosan is sokat aggódnak a férfiak véleménye vagy szavai miatt – írja Gina Barreca professzor.

Azt is hozzáteszi, hogy érdekes módon ez nem igaz – mármint a nők aggodalma – ha olyan férfiról van szó, aki valódi hatalommal bír, például vezető szerepet tölt be egy közösségben, és a döntéseinek esetleg a személyes életünkre is valódi hatása lehet.

Hogy mi mit gondolunk? Tényleg nem egyszerű megtalálni az egyensúlyt, amikor még a magunk urai vagyunk, magunk döntünk a sorsunk felől, de képesek vagyunk meghallgatni és komolyan venni másokat is. Talán nemtől függetlenül is erre kellene törekednünk.

A mosoly kérdése

A szerző szerint a férfiaknál a mosoly nem szituáció függő, ők egyszerűen csak mosolyognak. Ezzel szemben a nők sokáig mosolyognak, akkor is, ha nem boldogok, míg nem egyszer eljutnak arra a pontra, hogy nem teszik ezt tovább, és még a fotókon sem mosolyognak – nem színlelnek tovább. Ugyanakkor, ha tényleg boldogok, képesek hangosan nevetni.

Ezek alapján a mosoly kifejezetten feminin tulajdonság.

Hogy mi mit gondolunk? Vannak tanulmányok, melyek azt mutatták ki, hogy professzionális környezetben a nők kevesebbet mosolyognak, ezzel is elidegenítve feminin oldalukat a helyzettől, annak érdekében, hogy komolyabban vegyék őket.

Aki egyébként többet akar tudni a női mosoly erejéről, keressen rá, hogyan reagáltak a török nők, amikor a miniszterelnök-helyettesük azt mondta, hogy nem erkölcsös dolog nyilvánosan vidámkodniuk!

Eltérő következmények

Ha egy férfi hív ki egy nőt, legyen szó szellemi vagy fizikai párbajról, ártatlan ugratásról vagy erőfitogtatásról, akkor tartania kell attól, hogy esetleg erőszakosnak, udvariatlannak fogják tartani. Ha egy nő teszi ugyanezt egy férfival, akkor helyszíntől, vallási és történelmi tényezőktől függően lehet, hogy attól kell tartania, hogy halálra kövezik a falu főterén – mutat rá az író.

Hogy mi mit gondolunk? Arról, hogy egyes országokban annak, aki nőnek születik, annyi joga sincs, mint egy kecskének, egyértelmű hogy mit gondolunk. Ugyanakkor nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy miközben a fejlett országokban is harcolunk a nemek közötti egyenlőségért (van még min dolgozni…), addig mindezt ne a férfiak elleni passzív-agresszív viselkedéssel tegyük. A feminizmus nem a hatalom átvételéről, hanem az egyenlő esélyekről szól!

Az alkohol és az érzelmek

Egy nő lazán mondhatja a barátainak, hogy szereti őket, majd néhány pohár alkohol elfogyasztása után megkezdődhet egymás heccelése. A férfiaknál ez éppen fordítva történik.

Hogy mi mit gondolunk? Amíg a fiúknak azt tanítják, hogy sírni vagy babázni lányos dolog, és jobban teszik, ha az érzelmeiket mélyen eltemetik, a lányoknak pedig azt, hogy legyenek mindig gyengédek és gondoskodóak, és véletlenül se ismerjék csináljanak jelenetet, ha valaki udvariatlan velük, vagy ismerjék be, ha egyszerűen csak viszket valakitől a tenyerük, addig sok gondja lesz mindkét nemnek azzal, hogy megtanulja nyíltan és helyesen kezelni az érzelmeit.

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!