Nemrég egy ismerősöm egy beszélgetés közben azt mondta nekem: „Normális emberek már nem írnak kommenteket.” Igaza lehet. Valóban, a legtöbb kommentszekcióban olyan emberek szólnak hozzá az adott témához, akikkel nem érdemes szót váltani. Olyanok, akik csak üvöltik a saját meggyőződésüket, észérvekre nem nyitottak, vagy épp nem is a saját gondolataikat ismételgetik, hanem valahonnan átvett paneleket, előre kiadott szólamokat puffogtatnak. Velük beszélgetni próbálni a falra hányt borsó klasszikus esete.
És igen, én is sokszor mondogatom magamnak, hogy semmi értelme kommentháborúba keveredni. Az internetes viták végtelen spirálok, amelyekből ritkán születik valódi megértés. Sokszor csak elmegy az energiám, felmegy a vérnyomásom, és a nap végén azon kapom magam, hogy egész délután egy vadidegen emberrel vitatkoztam ahelyett, hogy valami értelmeset csináltam volna.
Mégis, van, amikor nem bírom megállni, és reagálok. Beleállok egy vitába, vagy legalább annyit írok: „Ezzel nem értek egyet.” És bár tudom, hogy annak, akinek címezem, semmit nem változtat ez a világnézetén, mégis fontosnak érzem, hogy így tegyek. Olvass még a témában
Sosem késő: 5 világhírű séf, akinek nem szakács az eredeti végzettsége
Rejtett üzenetek: Hindu mudrákat fedeztek fel számos régi Jézus-ábrázoláson.
Híres párok nagy korkülönbséggel, akik már akkor összejöttek, amikor egyikük csak tinédzser volt
4 kicsi strand a Balaton körül, ahol nem kell tartanod a tömegtől
Nem a vitapartnerért írok
Azért reagálok, mert tudom, kik olvassák ezeket a kommenteket. Nem a „vitapartner” (ha lehet egyáltalán így nevezni) kedvéért – róla már rég lemondtam –, hanem azokért, akik némán görgetnek, és közben szembesülnek azzal, milyen bántó hangnem uralja a közbeszédet.
