Robert Bloch: Pszicho
„A neon nem égett. A motel koromsötét. A lány lecsavarta a gyújtást és csak várt. Most már hallotta az esőcseppek monoton dobolását, mögötte pedig mintha sóhajtozott volna a szél. Sötétség vette körül; mintha falként magasodott volna fel minden oldalról. S ő egymagában ül a sötétben. Ez a pénz nem segíthet rajta és Sam mit tehet? Persze, hát rosszfelé fordult; idegen útra. Megásta a saját sírját, most aztán belefekhet. De hát miért is gondol ilyesmire?”
– csak néhány sor az 1959-es klasszikusból, amiből máris láthatod, hogy az eredeti regény van olyan hátborzongató, ha nem még jobban az, mint a belőle készült klasszikus Hitchcock-film. Ahogyan Janet Leigh sikolya sokáig visszhangzik még a nézők fülében, úgy a film alapjául szolgáló könyv sorai is sokáig kísértik még az olvasót az után is, hogy becsukta a fedelét.
