A szégyen tudata
Feldmár szerint, amikor az embert bántják, megragad abban a pillanatban, abban az élményben. Amikor a szégyent megéljük, egyedül vagyunk benne, nincs kivel megosztani a fájdalmat – mert nem értenék meg, vagy mert nincs kéznél egy anya. Innentől kezdve az egyén a túlélésre játszik, el akarja kerülni a hasonló pillanatokat.
Hiába meg tovább, a szégyen érzése ott marad benne, mint egy szög. Vissza kell tehát menni időben arra a pillanatra, amikor a traumát megéltük, és valakinek a karjai között át kell élni azt újra.
Úgy vélem, annál erőteljesebb a szégyen érzése, minél korábban éli meg ezt valaki. Nagymamám mondta, hogy ő akkor szégyellte el magát, amikor nem volt cipője, gyerekként. Olvass még a témában
Bár volt pár nyugalmas évtizedünk ebben az országban, amikor ez elképzelhetetlen volt, de mára ez újra aktuálissá kezd válni. A szégyen mélypontja az, amikor valaki olyan dolog miatt szégyenkezik, mint egy cipő, ami másoknak természetes, hogy van…
