Olykor összefutunk egy olyan idegennel akire egy életen át emlékszünk – a helyzet képtelensége miatt – ahogy az alábbi tíz esetben is történt.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1/10 Vallomás
A buszmegállóban egy 55 év körüli férfi szomorúan elmesélte, hogy a fiatal felesége bejelentette, hogy leszbikus és beköltöztette a barátnőjét, ő pedig azóta a konyhában alszik.
2/10 Szagok
Egy nő megragadta az utcán a kabátom és azt mondta: „Olyan az illatod, mint a férjemé. De ő már meghalt.” Majd otthagyott.
Vettem egy szelet pizzát és rohantam az éjszakai busz után. Felugrottam, leültem az első ülésre és a táskámat rendezgettem, amikor a szám is tátva maradt. Egy öreg néni ült előttem és beleevett a pizzámba. Csak bámultam rá, hogy mégis mi ez az egész, ő pedig mosolyogva mondta teli szájjal, hogy nagyon finom. Közöltem vele, hogy örülök neki, ez lett volna a vacsorám, de akkor jó étvágyat. Boldogan behabzsolta az egészet.