A pszichodráma szó hallatán ma legtöbben bizonyára egy filmműfajra gondolnak, és nem egy pszichológiai fogalomra. Pedig ezt a kifejezést a múlt század húszas éveiben a pszichológusok kezdték el először használni mint az emberi viselkedések és lelki történések terápiás célú, színpadias megjelenítésének összefoglaló elnevezését. Cikkünkben erről a fajta pszichodrámáról tudhatsz meg további részleteket.
A gyerekek szerepjátéka mint pszichodráma
Gyerekkorunkban ezt bizonyára mindannyian kipróbáltuk, nem is egyszer.
Az eljátszott „jelenetben” bárkik lehettünk, bárki bőrébe belebújhattunk, legyen az apa, anya, doktor bácsi, tanító néni vagy egy szigorú rendőr.
A gyerek ilyenkor olyan szituációkat is eljátszhat, amelyekről nehéz lenne beszélnie.
Aztán ahogy növekszik, a felnőtté válás közben elveszíti az eljátszás képességét, átengedi azt a hivatásos színészeknek.
Ezzel az is együtt jár, hogy veszít a kreatív képzelőerejéből, ábrázoló képességéből.
Konfliktuskezelés
Gyermekekkel végzett megfigyelések alapján a pszichológusok úgy látják, hogy a szerepjáték alkalmas konfliktushelyzetek feldolgozására, és a játékos cselekvés közben a konfliktuskezelés bizonyos új stratégiái is kialakulhatnak.
Azonkívül a játék lehetővé teszi mindig új szerepek felvételét a repertoárba és ezáltal olyan viselkedésformák kipróbálását, amire játék nélkül nem lenne mód.
Így érthető, hogy a pszichológusok – elsőként Jacob L. Moreno – milyen alapon kezdték a szerepjátékot pszichoterápiás célzattal felnőttekre is alkalmazni.
A pszichodráma csoportokat erre specializálódott pszichoterapeuták irányítják. Külsőségeikben az ilyen foglalkozások valamelyest a családállításra emlékeztetnek.
A duplázás technikája
Ez a pszichodráma egyik gyakori technikája, amikor a vizsgált személy mellé egy másik én-t állítanak segítségként.
Ez a „segéd-én” egyes szám első személyben próbálja kimondani a páciens kimondatlan gondolatait, érzéseit.
Ennek a technikának diagnosztikai, terápiás és szocializáló funkciója van, pl. ha a páciens egy szerepcsere után segítő lesz, és így a társa saját gondolatait is megismerheti.
Szerepváltoztatás, szerepcsere, tükör, monológ
Ezeknek is többféle funkciója van. Az egyik szociális funkció pl. addig idegen szerepek elsajátítása, kreatív funkció az új szerepek kipróbálása.
Terápiás funkció lehet a találkozás másokkal és önmagunkkal. Az önmagunk szerepével való találkozás a tükör technikájánál áll egyértelműen az előtérben.
Ha egy szereplő a jelenet keretében nem tud mindent kifejezni, amit kellene, kiléphet a jelenetből, és monológot mondhat a közönségnek.
Ha nem célszerű elhagynia a jelenetet, félre is fordíthatja a fejét, mintha kibeszélne a közönségnek, hogy a társai ne hallják.
Ezt a fogást a valóságos színházban főleg régi színjátékokban, pl. Shakespeare darabjaiban alkalmazták.
A szociális atom
A pszichodrámában a szociális atom egyrészt tudományos fogalom, másrészt egy ún. „rámelegítő” technika.
A szociális atom a társadalmi viszonyrendszer legkisebb egysége (pl. család, baráti kör, munkacsoport). Az ember a szociális atomjának a része.
Elképzelhetetlen olyan egyén, aki nem tartozik semmilyen társadalmi kontextusba.
A pszichodrámában bármilyen tárgy, pl. egy gomb, kagyló stb. megjelenítheti a szociális atomot.
Ez pl. idős, mozgásképtelen páciensek esetében lehet hasznos, mivel nem kell az atom többi tagját szerepekkel megjeleníteni.
