A kommunikáció halála – jelképekben, szmájlikban

Én magam, nem vagyok híve a rajzolt és írott jelképek istenítésének, mert szerintem ez a közlési forma azoknak való, akik lusták foglalkozni a szavakkal, betűkkel, akik csak felületesen kívánnak megélni egy eszmét, egy érzést, akik lélekben annyira egyszerűek, mint a faék. Ugyan ezt gondolom a kommenteknél az indokolatlanul és sűrűn használt rövidítésekről, hangulatjelekről.

A hatvanas években nagy divat lett a „peace„ jel, majd utána folyamatosan jelentek meg az egyéb, egyszerű és népszerű, mindenki számára érthető rajzocskák.

A béke nagyon szép eszme. A hippi korszak, melyben virágkorát élte, vadregényes és forradalmi. John Lennon – aki roppant éles elméjű volt – rakott mögé tartalmat tetteivel, elhivatottságával, jó időben mondott szavaival. Mára ez már csak egy divatjamúlt tetoválásminta, vagy divatos fülbevaló-, táska mintázat.
Miért? Mert csak a jelkép maradt a nemes ideológiából – azaz, nincs mögötte aktív agy. Ezt kihasználva sokan, az elfelejtett háttér információt hordozó jelkép mögé manipulatív magyarázatokat raknak. Ilyen például az, mely elmagyarázza, hogy a peace jel közepe egy csirkelábat szimbolizál, mely sátánista jelkép.