– A gyerekkori hobbikból csak ritkán lesz felnőttként karrier, ahhoz sok minden más is kell. Nekem gyerekként sok mindenhez volt adottságom, de a szüleim ezt nem vették észre, illetve én se rajongtam konkrétan semmiért, inkább mindent egyszerre habzsoltam, az írást, a rajzolást, a gyurmázást, a babrálást mindenféle mütyürrel. Gőzöm sem volt arról, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Bohóc vagy betörő, általában ez volt a válaszom. Ám túl jól tanultam ahhoz, hogy ne tanuljak tovább, így szüleim a miskolci Berzeviczy Gergely Kereskedelmi Szakközépbe adtak, mondván, onnan még mindig akárhova mehetek később. Ott is ugyanez volt a helyzet, túl jól tanultam és szeretett magyar tanárom, Dr. Deák Gábor a Közgazdaságtudományi Egyetemre irányított, mondván ennyi aggyal az a minimum! Mivel nekem se volt épp jobb ötletem, beleegyeztem. De egyetem, sőt már középiskola közben elkezdtem ruhákat tervezni, először magamnak, aztán felkérésre másnak is. Így a közgáz után jött a magától értetődő ötlet, vállalkozó leszek.
– Akkor igazából nem is akartál divattervező lenni, csak így alakult?
– Pontosan így van, fogalmam se volt róla, eszik-e vagy isszák, de imádtam csinálni, és örömöt okozott másnak is, ráadásul még pénzt is lehetett vele keresni, arról nem beszélve, hogy kielégítette a cuccok iránti múlhatatlan vágyam. Olvass még a témában
– Mennyire volt rögös a sikerekhez vezető út? A kezdeti kölcsönpénzes kisvárosi divatbemutatótól ma már Michael Madsen hollywoodi színészig jutottál.
