A curly girl methodról csak az nem hallott az elmúlt években, aki egy kő alatt lakik, de a teljesség kedvéért azért röviden összefoglalom, miről van szó. A lényeg nagyjából az, hogy a legtöbb embernek minimum hullámos a haja. Ha egyenesnek – ugyanakkor kezelhetetlennek – tűnik, az azért van, mert nem megfelelően bánunk vele, és csak szétziláljuk a gyenge kis hullámainkat.
Viszont a megfelelő tisztítással – szulfát- és szilikonmentes sampon – ápolással – fésülés kizárólag vizes állapotban! – és óvatossággal – selyem turbán alvás közben – bárki előcsalogathatja a hullámait.
Mint nagyjából mindenki, akinek egyenes haja van, én is mindig göndöret akartam, és próbálkoztam is ezzel-azzal. Egy időben még dauerolva is volt a hajam, amire persze ma már kellő szégyenérzettel gondolok vissza. Alapvetően viszont mindig azt gondoltam, hogy nekem egyenes, csak borzasztóan száraz és szöszösödő a hajam.
Ez utóbbi már jel lehetett volna, hiszen a göndör haj egyébként nagyon hajlamos a kiszáradásra. Mindenesetre néhány héttel ez előtt úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt a curly girl methodnak, mert igazából semmi vesztenivalóm nincs vele, és még az is lehet, hogy csodálatos módon kiderül, hogy nekem is göndör a hajam. Ahhoz viszont, hogy tényleg ne legyen veszítenivalóm, elhatároztam, hogy a lehető legegyszerűbb és legminimalistább módszert fogom követni. Olvass még a témában
Mit csináltam?
Először is lecseréltem a samponomat egy szulfát- és szilikonmentes változatra. Semmi izgalmasra vagy különlegesre, egy középáras terméket választottam abból a drogériából, ahol egyébként is vásárolni szoktam, csak most végigbogarásztam az összetevőket a dobozokon.
Az alapos hajmosás után belefésültem a hajamba egy jó nagy adag balzsamot, majd nagyjából kiöblítettem, de ekkor már nem különösebben borzolgattam a hajamat. Itt segített, hogy olyan balzsamot választottam, amit pakolásként akár a hajban is lehet hagyni, vagyis nem ártok vele, ha nem mosom ki maradéktalanul.
Itt jött a következő, és nagyon fontos lépés: a hagyományos frottír törölköző helyett egy pamut pólóval töröltem meg a hajamat, vagyis inkább csak kinyomkodtam belőle a vizet.
Mindenhol olvastam, hogy ez mennyire fontos, de így is leesett az állam, amikor a pólót levettem a fejemről: a vizes tincseim máris hullámokban lógtak az arcom mellett. Ahogyan azt valószínűleg tették volna az elmúlt több mint három évtizedben is, ha nem zilálom őket szét mindig.
Mivel egyébként is a Second Hand September kihívás közepén voltam, nem vettem alváshoz selyemturbánt, egyszerűen a kosaramba dobtam egy selyem pizsamafelsőt egy használtruha-boltban, amit otthon kimostam, szétvágtam, és kendőként a fejem köré csavartam. Reggel nem akartam hinni a szememnek.
A következő hajmosásra már egy göndörítő hajformázót is beszereztem. Ebből is tettem a vizes hajamba, amit aztán a kezemmel kicsit összenyomkodtam, és csak hagytam a levegőn megszáradni.
A következő hetekben ennél többet nem is tettem, mivel mindenhol azt olvastam, hogy a hajnak idő kell, hogy újra rátaláljon a hullámos önmagára, úgyhogy a már bevált módszeremmel mostam-ápoltam a hajamat, és figyeltem, mire hogyan reagál.
A néha göndörebb, néha laposabb tincseimmel lenyomtam egy fesztivált, néhány hőhullámot és pár váratlan esőt is. Végül arra jutottam, hogy itt az ideje elköteleződnöm a hullámos életforma mellett.
Így megtettem az utolsó lépést is: felkerestem egy göndör hajhoz értő fodrászt, aki úgy puhította meg a hajamat, hogy kevésbé húzza le a saját súlya. A jó hír, hogy a hosszából ehhez szinte nem is kellett vágni, mégis lényegesen göndörebb lett.
Mivel jönnek a hűvösebb napok, és a levegőn szárítás nem mindig lesz opció, beszereztem még egy diffúzoros hajszárítót is. Bár a curly girl method egyébként óva int a hőhatástól, de ezzel azt hiszem, kicsit csalni fogok.
