„Az utókor örökre emlékezni fog a fejlett országok használd és dobd el életmódjára.” Tegyük a szívünkre a kezünket: mikor stoppoltunk utoljára zoknit? Amikor nem bevarrtunk egy kis lyukat, hanem a „halálból” hoztunk vissza egy hihetetlenül lyukas darabot?
VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton
1/5 Egy furulyakészítő szavai
„Ezt nem lehet abbahagyni, itt nincs nyugdíj” – mondja mosolyogva. Mi is így gondolkodunk munkánkról, hivatásunkról, vagy csak átmenetinek, muszájnak tartjuk?
„Egész héten dolgozunk, hétvégén meg vásárban vagyunk. Kicsit nehéznek tűnik, hogy nincs szabadnap, de én szeretem ezt. Sokat számít az, hogy a vásár ideje alatt végigjátszom (furulyán) a 8-10 órát. A kicsi gyerekekben még nincs gátlás, ott táncolnak a furulyaszóra.”
„Amikor kivágják a fát, én még adok neki egy életet, hogy szolgálhassák az embert.”
„Minden fának más az illata, más a mintája. Amikor belépek egy műhelybe, már az illatról tudom, hogy milyen fával dolgoznak.”
Csodás szavak, szinte hihetetlen, hogy van még ember a Földön, aki ennyire szereti munkáját ennyi idő után is.
Mindenki ismeri a mondást: jön-megy, mint a drótostót. Amíg a főzés tudománya nem a szuperfazekakon múlott, hanem a tudáson, amíg volt becsülete a nagymamától örökölt edényeknek, addig voltak elhasználódott, törött, lyukas edények is.
Mivel a régi cserép- és fémedények javíthatóak voltak, voltak vándoriparosok, drótostótok is. Hozzá tartoztak, többek között, a régi Budapest hangulatához.
A bérházak belső udvarában kiáltozva jelezték, hogy ott vannak. Jellegzetes látvány volt, hogy hátukon, egy ládában hordozták a javításokhoz szükséges szerszámokat.
Természetesen voltak ennek a szakmának elismert mesterei is, olyan megszállottak, akik nem mondták azt semmire sem, hogy lehetetlen megcsinálni. Sajnos a második világháború után ez a szakma teljesen kihalt.
