Nemrég szembejött velem a közösségi médiában egy férfi posztja, ami első ránézésre csak egy újabb, legyintésre méltó „okosságnak” tűnt, de minél tovább gondolkodtam rajta, annál inkább éreztem, hogy pontosan ez az a mondat, ami miatt újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk. A poszt így szólt:
A nők nem akarják, hogy szexualizálják őket, kivéve, amikor nekik is tetszik a pasi.
A posztoló nyilván úgy gondolta, ezzel leleplez valami nagy női ellentmondást. Hogy lám, a nők képmutatók: egyik pillanatban még azt kérik, ne kezeljék őket szexuális tárgyként, a másikban pedig élvezik, ha egy vonzó férfi vágyai tárgyaként tekint rájuk. Csakhogy ezzel nem a nőket, hanem saját magát leplezte le. Pontosan azt mutatta meg, hogy nem érti – vagy nem akarja érteni – a különbséget a tárgyiasítás és a konszenzus között.
A tárgyiasítás ugyanis nem azt jelenti, hogy valaki szexuálisan vonzónak talál minket. A tárgyiasítás azt jelenti, hogy a másik ember megszűnik személy lenni, és puszta eszközzé, testté, funkcióvá válik. Olyasmivé, akinek az érzései, határai, akarata nem számítanak. A konszenzus ezzel szemben pontosan arról szól, hogy két ember kölcsönösen, egymásra hangolódva, tisztelettel vesz részt egy szexuális vagy flörtölő helyzetben. Olvass még a témában
Nem az a probléma, ha egy nő élvezi, hogy kívánatosnak érzi magát. Nem az a probléma, ha valaki szexuális érdeklődést mutat iránta. A probléma ott kezdődik, amikor ez az érdeklődés egyoldalú, kéretlen, és figyelmen kívül hagyja a másik reakcióit. Amikor nem kérdés, hanem kijelentés. Nem meghívás, hanem behatolás.
A mondat, hogy „kivéve, ha nekik is tetszik a pasi”, pontosan ezt a különbséget mossa el. Mintha egy nőnek vagy mindenkitől, vagy senkitől nem kellene elfogadnia a közeledést, mintha nem lenne jogában dönteni arról, hogy kinek ad hozzáférést a saját testéhez, vagy nem lenne joga élvezni a saját szexualitását valaki olyannal, akivel kölcsönös vonzalmat táplálnak egymás iránt.
Ez nem a külsőségekről szól
És még mielőtt valaki azzal jönne, hogy tehát a jó képű férfiak lehetnek tolakodóak, a kevésbé szerencsés alkatúak pedig nem, tisztázzuk gyorsan: ez nem a külsőről szól. Egy férfi lehet vonzó, mégis taszító, ha úgy közeledik, mintha joga lenne a másik testéhez vagy figyelméhez. És lehet valaki kevésbé „ideálisan” kinéző, mégis kívánatos, ha képes olvasni a jeleket, tiszteletben tartani a nemet, és partnerként tekinteni a másikra.
A konszenzus ugyanis nem utólagos felmentés, hanem előfeltétel.
Az is fontos, hogy a nők nem egy homogén tömbként működnek. Nem mindenki ugyanarra vágyik, nem ugyanazok a határai, nem ugyanabban a pillanatban nyitottak. Ami az egyik helyzetben játékos flört, a másikban nyomasztó zaklatás lehet. És ezt nem lehet egyetlen cinikus mondattal lesöpörni az asztalról.
Amikor egy nő azt mondja, nem akarja, hogy szexualizálják, általában nem a vágy ellen tiltakozik, hanem a kontroll elvesztése ellen. Az ellen, hogy ő maga ne dönthessen arról, mikor, kivel és hogyan válik szexuális lénnyé egy helyzetben. Ez pedig nem képmutatás. Ez csak autonómia.
