Hogyan találd meg a saját karácsonyi színeidet?
A semleges alapszínek, valamint a fémek figyelembevételén túl jöhet a következő lépés, azaz a saját színpaletta megtalálására.
Amennyiben találsz olyan fotót, amelyik számodra igazán inspiráló, érdemes megfigyelned, milyen színek dominálnak rajta. Nem kell, hogy ez feltétlenül karácsonyi fotó legyen, hiszen a lényeg itt az árnyalatok összjátéka. Sokat tudsz segíteni magadnak azzal, ha kimented a fő színeket róla – ehhez bármelyik egyszerű képszerkesztőt, vagy akár a Canvát is segítségül hívhatod.
- Készíts a kép mellé 3-5 rublikát, majd válaszd azt az ecsetet, amelyiket a színek meghatározására, felismerésére használunk (pipette tool).
- Tedd a kurzort a kép egyik jellegzetes színére, majd az így kapott árnyalattal színezd be az egyik rublikát.
- Ezzel a módszerrel válogasd össze a fotó főbb színeit, és már össze is állíthatod a saját, személyre szabott, karácsonyi színpalettádat.
Párosítsd a kapott karácsonyi színeket a meglévő alappal és a fémekkel, nézd meg, hogy harmonizálnak-e. Ha igen, már kezdheted is a megvalósítást! Olvass még a témában
A naptejfoltok eltávolítása egyszerűen: így lesz újra tiszta minden ruhád és törölköződ
5 dolog, amit SOHA ne tisztíts fertőtlenítős törlőkendővel
A Rák-szezon inspirációi: fények és lágy tónusok, amikkel igazi menedékké varázsolhatod az otthonodat
A festett konyhaszekrények ideje lejárt: ezeket az anyagokat imádják a lakberendezők


Következő cikkünkEzt az 5 elavult lakberendezési trendet már ne vidd magaddal 2026-baA szürke színek uralma véget érni látszik, és nem véletlen: túl sokan választották ezt a steril, visszafogott árnyalatot. Bár valóban egyszerű párosítani más színekkel, a trend most inkább a merészebb, egyedibb árnyalatok felé hajlik. Ha szeretnéd otthonodat frissebbé, élettel telibbé tenni, ideje elbúcsúzni a szürkeségtől.…Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






