A japánok félnek kimozdulni otthonról! Hikikomori – a szobába zárt félelem

A japánok félnek kimozdulni otthonról! Hikikomori – a szobába zárt félelem

Címlap / Életmód / Egészség / A japánok félnek kimozdulni otthonról! Hikikomori – a szobába zárt félelem

A hikikomori egy tipikusan japán betegség, ám már Európában is jegyeztek fel hasonló eseteket. A japán kultúra az, ahol ezek a fajta civilizációs betegségek jellemzően elsőként felütik fejüket. A hikikomori jelentése: otthonülő ember, társadalmi visszavonultság.

Mi ez?

Olyan emberekre jellemző, akik úgy kerülnek el minden társadalmi problémát, hogy bezárkóznak, akár évekre. Japán lakosságának egy százaléka szenved így – az egy millió embert jelent. Jellemzően fiatalokról van szó, de nem ritka jelenség a 30-40 éves korosztály körében sem.
Elsősorban azoknak a szülőknek a gyerekei szenvednek ebben a betegségben, akik semmilyen érzelmet nem tápláltak gyerekük iránt. Japánra a teljesítményorientáltság jellemző, a munka, a tanulás a legfontosabb, ez az egyetlen célja az egyénnek – emiatt sokszor a családi kapcsolatok a gyakorlatban nem léteznek, csak névleg.

Jelei

A hikikomoriban szenvedők a külső világ nyomását érzik, ez elől menekülnek azzal, hogy bezárkóznak évekre a hálószobába. Viszont, mivel az embernek alapszükséglete a kommunikáció, olyan formákat választanak, melyek ezek illúzióját keltik. Ilyen a számítógépes játék, a televízió, melyeket többnyire éjjel használnak.
Gyakorlatilag éjjel élnek, nappal alszanak. Olyan jellegű munkát választanak, ami erre az életmódra van berendezkedve. Van köztük tőzsdés, aki a számítógép előtt ülve keresi meg a létfenntartáshoz szükséges pénzt, és igyekszik minél függetlenebb lenni a társadalomtól. Vannak, akik szociális segélyből élnek.

A következmény

A hikikomoriban szenvedő a hosszas magány miatt elveszíti azokat a tapasztalatait, társadalmi készségeit, melyek lehetővé tehetnék számára azt, hogy egyszer visszatérjen a társadalomba.
Miért probléma ez? Mert a társadalomtól teljesen elidegenedett ember – az, aki olyannyira tele van félelmekkel és szorongásokkal, hogy ez komoly agresszióhoz vezet nála – megtámadhat másokat. A fiatal hikikomorisok között van olyan, aki megtámadta szüleit, de olyan is, aki direkt idegesíti, zaklatja az éjszaka alvókat.

Antiszociálisak lesznek.

Miért éppen Japán?

A civilizáció egyik tünete az elszigetelődés. Nem beszélgetünk, helyette az internet, a rosszul értelmezett kemény munka és a tanulás adja a boldogulás reményének lehetőségét. A gyerekekkel nincs idő foglalkozni, nincs idő szeretni őket, szeretetet mutatni irántuk. Nálunk még csak depressziós, kényszerbetegséggel küzdő, stresszes gyerekek vannak, ám Japánban más a helyzet, az egyéni japán kultúra miatt.
A történelem és társadalmi elvárások úgy alakították az emberek jellemét, hogy az a normális, sőt kimondottan pozitív, ha elszigetelődnek. Ez volt jellemző magára Japánra is, évszázadokon keresztül.

Milyen hely Japán?

Az illemtudók, a tradíciók, végletekig maximalista emberek országa, ahol a legnagyobb illetlenség az, ha valaki, akár önhibáján kívül is, mások terhére van. A japán társadalom legnagyobb megingatója az az egyén, aki nem hoz hasznot a társadalomnak. Ezáltal, az a család, akinek ilyen paraméterekkel rendelkező családtagja van, hallgat a dologról – a hatalmas szégyenérzet miatt.
Sok mindent elért Japán, mint ország, a világon. Az üzleti életben mindenki kedveli a japán embereket, megbízhatóságuk, jó képzettségük miatt. Ám, fel kell tenni a kérdést: bármi áron megéri?

Valamit valamiért elvű nevelés

A japánok úgy vélik, hogy azért kell helyt állniuk, hogy meghálálják a család befektetett energiáit. Ám a kilencvenes években felütötte fejét a munkanélküliség, és már a jó iskola sem adott arra garanciát, hogy állást találjanak a fiatalok.
A ,,semmit tevők” a japán társadalomban, és a családban is megvetést váltanak ki, melyet éreztetnek is az egyénnel. A következmény az lett, hogy sikerorientált generáció nevelődött ki.

Mi a legjobb a gyereknek?

Szinte csak azt hallom magyar szülőtársaimtól, hogy a gyereket a legjobb iskolába akarják íratni, legyen annak a gyereknek legalább egy diplomája, hogy érvényesülni tudjon – pedig erre nincs garancia, mert túl sok a változó, melyeket nem tudunk befolyásolni.
Eközben azt látom, hogy a gyerekek krónikus szeretethiányban szenvednek: minden lehetőséget megkapnak a tanuláshoz, ám az ölelés, az együtt töltött érdemi idő, a kommunikáció hiánycikk. Biztos, hogy jó úton haladunk?

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást