Ma mindannyiuk neve ismert és elismert, irodalmi jelentőségüket pedig senki sem kérdőjelezi meg. Pályájuk kezdetén azonban még ezek az írók is kemény kritikát kaptak, és voltak, akiket egyenesen kiadhatatlannak neveztek.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
A nap is felkel Ernest Hemingway talán legolvasottabb műve, de nem mindenki rajongott érte első olvasásra. 1925-ben Mobberley Luger, a Peacock & Peacock kiadó munkatársa a következőket írta a 26 éves szerzőnek: „Ha szabad őszintének lennem - a prózájában bizonyára az -, fárasztónak és sértőnek találtam az Ön törekvéseit. Ön tényleg egy igazi macsó, nemde? Nem lepődnék meg, ha azt hallanám, hogy ezt az egész történetet a klubban bezárkózva írta, egyik kezében tintával, a másikban konyakkal. A bombasztikus, dipszomániás, most-mi-legyen karakterei miatt én is a saját brandym után nyúltam.”
A kritika keményen szól, bár abból kiindulva, amit Hemingwayről tudunk, nem is valószínűtlen forgatókönyvet fest le. Ugyanakkor ez az elutasítás aligha ártott Hemingway karrierjének. A regényt a következő évben a Scribner's kiadta, sikereit pedig ma már senkinek sem kell bemutatni.
Egy kiadó Vladimir Nabokov 1955-ben megjelent Lolitáját „még egy felvilágosult freudista számára is elsöprően undorítónak” nevezte. Mint mondta: „az egész a förtelmes valóság és a valószínűtlen fantázia közötti bizonytalan keresztezés. Gyakran válik vad neurotikus álmodozássá ... azt ajánlom, hogy temessék el egy kő alá ezer évre”.
Amikor Rudyard Kipling a San Francisco Examinernek felajánlott egy novellát, ezt a választ kapta: „[Ön] egyszerűen nem tudja, hogyan kell használni az angol nyelvet.”