Sokáig azt hittem, hogy a karácsony varázsához a „tökéletes” karácsonyfa is elengedhetetlen – egészen addig, amíg rá nem jöttem, milyen könnyen szerte tud foszlani az ünnepi illúzió, ha a lényeg közben kicsúszik a kezünkből.
A karácsonyfa-választás évről évre visszatérő rituálé: valaki imádja, valaki utálja, valaki szerint egyenesen kész rémálom. A legtöbb családnak van legalább egy legendás története arról, amikor a fa körül kibontakozott a „nagy karácsonyi vita”.
Ki akar magasabbat, ki akar alacsonyabbat. Ki szerint túl keskeny, ki szerint túl terebélyes. Ki a lucfenyőért rajong, mert annak van „igazi karácsony illata”, más a Nordmann fenyőre esküszik, mert az „sokáig tart és nem potyognak le róla már aznap a tüskék”. A műfenyő vs. élőfa kérdés pedig lassan nagyobb hagyománnyá nőtte ki magát, mint maga a szentestére való készülődés. Olvass még a témában
Ahogy teltek az évek, én is egyre mélyebben beleálltam ebbe a furcsa karácsonyfa-versenybe. Tavaly azonban eldöntöttem, ez soha többet nem lesz így.
A „tökéletes karácsony” csapdája
Nem tudom, mikor csúsztam bele, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy számomra a karácsonyfa az ünnep egyik legerősebb tükre lett. Ha szép volt, akkor „szép lesz az ünnep”. Ha nem volt tökéletes, akkor már előre éreztem a csalódást.
Mint sokan mások, én is:
- rengeteget gondolkoztam azon, hol lenne a legjobb helye a fának,
- milyen színűek legyenek idén a díszek,
- melyik oldalát kell majd a fal felé fordítani, mert kevésbé dús,
- és hányadik üzletben találom meg az „igazit”.
Volt ebben egyfajta öröm és izgalom, de volt benne bőven felesleges stresszelés is. Ma már látom, hogy sokszor nem a gyönyörű fát kerestem, hanem a tökéletesség illúzióját. Azt hittem, ha a fa tökéletes, valahogy majd minden más is az lesz.
