A legenda szerint Tarzan a dzsungelben rekedt gyermek volt, akit majmok neveltek fel, és csak később került kapcsolatba az emberekkel. De vajon van valóságalapja Tarzan történetének?
A pletykát, miszerint a dzsungelbeli gyermek történetéhez egy valós ember kalandjai adták az ötletet, maga Burroughs, a Tarzan könyvek írója is táplálta. Az első történet, a Tarzan of the Apes belső lapján ugyanis az szerepel, hogy a mese igaz történeten alapszik, és a neveket a személyazonosságok védelme érdekében változtatták meg. Mindez azonban valószínűleg csak írói fogás.
Ugyanakkor a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem professzorával, Rudolph Altrocchival folytatott levelezésében Burroughs utal egy homályos emlékére, miszerint olvasott egyszer egy történetet egy hajótörést szenvedett gyermekről, akit majmok neveltek fel. Altrocchi azonban nem tudott ilyen forrást találni. Olvass még a témában
Az oxfordi évem: a film, ami megtanított értékelni a hétköznapi örömöket
Egy merész lépés a jövő felé: AI-projekt indult Károly király nevében Oxfordshire-ben
Még éltek mammutok, mikor a piramisok épültek. 10 hihetetlen történelmi tény
„Soha nem érdekelt a lerészegedés!” – 10 világsztár, aki soha nem iszik alkoholt
Ki volt az „igazi” Tarzan?
Hogy akkor hogyan maradt fent mégis a legenda, miszerint Tarzan története egy valódi eseményen alapszik? Ha valaki rákeres a Google-ben, rengeteg cikket találhat az állítólagos valódi Tarzanról, William Mildinről, Streatham 14. grófjáról.
Ki volt ez a gróf? Állítólag a Mildin fiának 1937-ben bekövetkezett halála után előkerült családi dokumentumok izgalmas történetet meséltek egy hajótörésről és az azt követő kalandokról. Az idősebb Mildin 1500 oldalnyi kézzel írott emlékirata szerint a gróf éveket töltött Afrika vadonjában (mint Tarzan), miután egy hajón végzett munkája szörnyen balul sült el.
Az emlékiratok így kezdődnek: „Mindössze 11 éves voltam, amikor egy kisfiús dührohamtól fűtve megszöktem otthonról, és kabinos fiúként elszegődtem a négyárbocos vitorlás, az Antilla fedélzetére, amely afrikai kikötőkbe és a Jóreménység fokához tartott…”
Mildin hajója azonban egy háromnapos vihar során megsemmisült, és állítása szerint úgy maradt életben, hogy „a roncsok egy darabjába” kapaszkodott. Azt írta, hogy valahol Pointe Noire és Libreville között, a francia Egyenlítői-Afrikában partra sodródott. Állítólag hivatalos biztosítási dokumentumok bizonyították, hogy az Antilla 1868-ban totálkárosra tört.
Mildin emlékirataiban azt állítja, hogy egy csapat majomhoz szegődött, miután azok élelemmel látták el. „Valami különös oknál fogva nem féltem ezektől a furcsa teremtményektől Rémes volt rájuk nézni, de szelídnek és ártalmatlannak tűntek” – mondja. Azt írja, hogy diót, lárvát és gyökereket adtak neki. Éhezett, ezért megette azokat, de nem meglepő módon a szervezete nem tudta rögtön megemészteni azt az ételt, amin a majmok éltek. „Utána szörnyen beteg voltam, és úgy tűnt, a majmok ezt megértették. Egy idős nőstény odabújt hozzám, és a karjaiban ringatott”.
A szívességet azzal viszonozta, hogy tüzet gyújtott és fegyvereket lopott egy bennszülött településről. „Új és könnyű módszereket találtam arra, hogy a fatörzsek alatt lárvák után kutassak, és egy éles hegyű bottal gyökerek után ássak”. Mildin beszél arról, hogy a majmok sebeiket hűvös mohával vagy nedves sárral kötözik be.
Azzal dicsekszik, hogy „korához képest szokatlanul erős és mozgékony” volt, de soha nem állítja, hogy ő lett az állatok vezetője. „A vadállatok nem úgy tekintettek rám, mint vezérre, mert nem tudtam felvenni a versenyt az erejükkel és kitartásukkal, hanem mint néma, jó szándékú és segítőkész tanácsadóra.” Végül azonban Mildin visszatért szülőföldjére, hogy visszakövetelje címét és birtokát. Egy 1884-es jelentés a mai Csádban található Fort Lamyból állítólag megerősíti, hogy Mildin átkelt ott a hazaútja során.
