„Túl csinos vagyok ehhez a melóhoz” – 10 igaz történet, amikor valaki kisétált az állásinterjú közepén

Elfelejtettek informálni, hogy az épületet nehéz megtalálni, nincs kiírva semmi, az ajtó kártyával nyílik, nincs csengő, recepció, semmi. Végül több percnyi toporgás után valaki épp kijött, így bejutottam, de mivel a liftek is kártyával működtek, percekig keresgéltem a lépcsőt. Mindeközben többször is hívtam a lányt, akivel lebeszéltem az interjút, de nem vette fel és az üzeneteimre sem válaszolt.

Kiderült, hogy a lépcsőház ajtajait nem tudom kinyitni és negyedórája kóvályogtam az emeletek között, amikor végre hívott a lány, hogy már ne is jöjjek, mert késtem és így részükről tárgytalan az egész. Említettem neki, hogy 25 perce az épületben vagyok és ha megnézi a telefonját, 5 nem fogadott hívása és 3 olvasatlan üzenete van tőlem, mire rámtette a telefont és fel sem vette többet. Végül az egyik ajtón addig dörömböltem, amíg „ki nem szabadítottak” és a biztonsági őrök úgy vezettek ki, mint valami bűnözőt.

Szerelőnek jelentkeztem – nő létemre – megvolt a képzettségem, kedvem is lett volna a munkához. Három úriember interjúztatott, mert amikor meglátott a főnök, még két kollégát behívott vigyorogva. Végül azt mondták, túl csinos vagyok ehhez a melóhoz és csak elvonnám a többi szerelő figyelmét a munkáról, de titkárnőnek szívesen felvesznek, vagy „másról is beszélhetünk, ha elég nyitott vagyok.” Itt a főnök még kacsintott is egyet, és meg azt hittem, elhányom magam.