A filmek telefonos etikettjének köze sincs a való élethez, ott ugyanis valamiért az elköszönéssel sosem bajlódnak. A szereplők elmondják, amit szeretnének és kész leteszik a telefont. Vajon honnan tudják, hogy a másik befejezte a mondanivalóját? Még a drámai jeleneteknél is csak sokatmondóan bámulnak maguk elé, majd lassan leteszik a kagylót: teljesen életszerűtlen.
Minden épület olyan szellőzőrendszerrel van ellátva, ahol remekül lehet bújócskázni. Kényelmesen elfér benne egy ember, olyan stabil, hogyha kell, több szereplőt is könnyen megtart és segítségükkel percek alatt elkúszhatunk az építmény bármely pontjára. És a legfontosabb, hogy soha egyetlen rosszfiúnak sem jut eszébe ott keresni a hősöket.
Akár az FBI, a CIA vagy bármely szupertitkos adatbázis feltörése a feladat, a jelenet mindig ugyanaz a kaptafa: a hacker villámgyorsan gépel, miközben panaszkodik az erős védelmi rendszerre, majd másodpercek múlva feltöri a jelszót és közli, hogy bejutott a rendszerbe. Bárcsak látnánk egyszer egy olyan filmet, ahol ez nem sikerül!
