Gyerekként a húsvét olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy a mai napig az egyik kedvenc ünnepem. Talán azért, mert nemcsak egy nap volt a naptárban, hanem egy egész hangulat, ami már jóval az ünnep előtt elkezdődött. Emlékszem a friss fű illatára, miközben a csokitojásokat kerestem a kertben, a tojásfesték jellegzetes szagára a konyhában, a friss kalács puha állagára, és a sonka látványára az ünnepi asztalon. És arra az izgatottságra is, amikor húsvéthétfőn ott álltam a piros tojásokkal a kezemben, várva a locsolókat. Ezek az emlékek talán sokak számára ismerősek. Mert bár minden család kicsit másképp ünnepel, a húsvétnak van egy sajátos hangulata, amely sok gyerekkori élményben közös.
A készülődés varázsa
Gyerekként a húsvét nem vasárnap reggel kezdődött, hanem már napokkal korábban. A konyhában nagy volt a sürgés-forgás, valaki kalácsot dagasztott, valaki tojásokat főzött, mások pedig a díszítéshez készítették elő a festékeket. A tojásfestés mindig külön esemény volt. Az asztal tele lett festékes poharakkal, újságpapírral és kanalakkal. A kezek hamar színesek lettek, néha a konyhapult is, de ez senkit sem zavart igazán, mert mindenki arra koncentrált, hogy minél szebb tojás készüljön. Gyerekként minden egyes tojás külön kincsnek számított.
