A szólásszabadság, a véleménynyilvánítás – úgy vélem – nem való mindenkinek. Ugyanis szükséges hozzá némi intelligencia, nem csak indulat. Úgy gondoltam, negatív és pozitív tapasztalataim alapján, hogy szükségszerűen írnom kell arról, hogy a készül el egy cikk. Mert hát, ugye, ,,messziről jött ember vagyok, aki azt mond, amit akar”, az emberek pedig már mindenhol bántást, hazugságot látnak, tele vannak indulatokkal.
A munka kezdete
Az alaptudás nem elég, utána kell járni, hogy a régi tudás aktuális-e még, megállja-e a helyét. Ezek után bővíteni kell az ismeretet – jegyzeteléssel. Csak azokat az információkat lehet leírni egy cikkben, melyek legalább kettő, többnyire bevált, megbízható(!) oldalról, több újságból, könyvből származnak.
Tehát aki cikket ír, rengeteg oldalt látogat meg, melyek webhelye el van mentve.
Az is fontos, hogy munkája során az ember, iszonyatos mennyiségű adatot dolgoz fel, olvas, és figyel.
,,Igaz, nem igaz” dilemma
Mint már írtam, abszolút igazság nincs. Mégis törekedni kell arra, hogy egyrészt, az információ hitelessége több helyről legyen támogatva, másrészt arra, hogy hitelesen, egyértelműen tudja azt az ember közölni a cikkben. Tehát, aki nem bírja a kritikát, ne írjon cikket, illetve ne olyan dologról, ami ,,darázsfészek”. Nálam ilyen volt a tehéntejről írt cikkem.
A másik nagy probléma, hogy ki kell tudni szűrni azokat az – főleg internetes, vagy újságból szerzett – információkat, melyeket manipuláció céljából tettek közzé. Rengeteg ilyen van, és rafináltan vannak megfogalmazva, tehát nem egyszerű…
Tanácsok a hozzászólóknak
Aki cikket ír, nem fogja személyes sértésnek venni a minősítést. Ha jó indulattal teszik, azért nem – hiszen tanulhat belőle -, ha pedig rosszindulattal, vagy ingerültségből teszik, azért nem – hiszen a cikkíró tudja, hogy nem szeretheti őt mindenki. Ahogy a témáit sem.
Mielőtt hozzászólnál, győződj meg az igazadról! Személy szerint én, ha kritizálnak, mindig utána nézek annak, hogy a hozzászólónak ,,igaza” van-e.
Még egy fontos dolog: a cikkíró nem a tutit mondja el neked, nem észt oszt, hanem lehetőségeket tár eléd, hogy nézz utána. Közvetít csupán, és nem tanít, kevés esetben kritizál. A cikkíró ember, így tévedhet, és igen, a cikkírás felelősség – de nem agysebészet, ahol nincs pardon.