Hasonló vonalon halad Raina Telgeimeier: Mosolyogj című sorozata is. Méghozzá igen jól halad, hiszen megnyerte a képregények Oscar-díjának számító Eisner-díjat is, pedig sem erőszak, sem galaktikus leszámolások, sem szuperképességek nincsenek a történetben. A „nem felnőtt, nem horror” kiadvány egy fiatal lány, Raina életét mutatja be az általános iskola utolsó éveitől a középiskola befejezéséig, mialatt felfedezi művészi tehetségét, megtudja, milyenek az igaz barátok, és a végén megtanul…mosolyogni is.
A szintén Eisner-díjas Paper Girls négy olyan fiatal lány kalandos életéből merít, akik a reggeli órákban újságot hordanak ki a zsebpénzükért cserébe, ám Halloween éjszakáján egy misztikus, jövőből érkező invázióval találják szembe magukat.
Ha már a női képregény karakterekről van szó, megkerülhetetlen a japán moe-kultúra, amelynek meghatározása korántsem könnyű feladat. Az anime/manga rajongók nyilván órákat tudnának beszélni a témáról. Nekem a legismertebb képregénybolti eladó, aki egyébként tényleg mindent tud erről a műfajról, röviden összefoglalta: japán kiscsajok, akik gyakorlatilag semmi értelmeset nem tesznek, de mindenki imádja őket. Persze ez nem magyarázat arra, hogy miért terjed futótűzként a manga lányok iránti imádat, nem csak Japán-szerte, hanem bárhol a világban. Ám a vak is látja, hogy egyre több férfi kezd vonzódni a feminin kultúrához és ezt az identitás válságot tökéletesen kiszolgálja a képregény piacon a moe. Olvass még a témában
A legtöbb kiadvány továbbra is korhatártalan marad, de főként a fiatal felnőttek fantáziaéhségére épít. Mindent összevetve a képregény ipar végre meglátta a lehetőséget a nőkben (vagy fordítva?), ezáltal elindult egy folyamat, amely a női alkotók, a női karakterek és a nőiség egyre nagyobb térnyerését eredményezi.
