Miért lehet jó, ha ápoljuk a barátságot a legközelebbi szomszédainkkal? Kölcsön kérhetjük a fűnyíróját, cserébe néha hazahozzuk az ő gyerekeit is az iskolából? Vagy megbütyköli a rendetlenkedő vízvezetékünket, amíg mi felfúrunk pár képet a nappalija falára? Odaadhatjuk egymásnak a lakácskulcsot, rábízva mindenünket, amíg mi elmegyünk nyaralni? Vagy az unalmas téli estéken áthívhatjuk filmet nézni, ő pedig hozza a frissen sült pogácsát?
Számos előnye van annak, ha valaki kíváncsi arra, ki lakik az utcájában. Ebben segíthet a miutcank.hu közösségi kezdeményezés, amely az egymás közelében élők számára nyújt ismerkedési lehetőséget. Én személy szerint az első „miutcánkos” szomszédaimmal (miutcank.hu) sütemény kiszúrókat cseréltem, könyvklubot szerveztem. Sokan itt adnak tovább a kinőtt gyermekjátékokon vagy közösségi sportolást kezdeményeznek. Anita épp kisbabás klubot indítana a közösségi oldalon, Kornéliának viszont nincs gyermeke, s már nem is lesz, de szívesen lenne pótnagyija egy-két közelben lakó lurkónak, Endre pedig csillagnézésre invitálja az utcabelieket a távcsövével.
A szomszéd fűje mindig zöldebb
Kár lenne tagadni, hogy régen sokkal általánosabb volt a jószomszédi viszony. Az otthonok közti nagyobb távolság, a kevesebb szomszéd mindenkit arra sarkalt, hogy legalább az alapvető kedvességet biztosítsa a kerítés túloldalán élők felé. Így alakulhatott ki, ami szerencsére még ma is sokfelé jellemző, hogy a szomszédok figyelnek egymásra, megosztják a javaikat, segítenek egymásnak, és együtt töltik a szabadidejük egy részét.
Ha ritkán vagy egyáltalán nem költöznek az emberek, akkor egész életeket élnek le egymás mellett. Emiatt igyekeznek jóban lenni egymással, hisz nem lehet tudni, mit hoz a holnap. A falvakban szokás, hogy a kapu előtt üldögélő idős nénik egymást váltják a szomszéd asszonnyal. Így szinte egész nap van valaki, aki figyelheti az utcát, begyűjtheti a pletykákat, amiket gyorsan tovább is ad. Az információ hatalom, ez így volt már a több száz évvel ezelőtt is.
A (látszólagos) jó viszony mellett azonban rendszerint megbújik az irigység is. A szomszéd fűje mindig zöldebb.
Az emiatt érzett frusztrációt pedig csak az képes oldani, ha a négy fal között, sugdolózva megállapítjuk, hogy azért az mégis csak jobb, ahogy mi csináljuk a dolgokat.
Lépcsőházi üzenetek, feljelentések, kicsinyes bosszúk
Nincs hivatalos statisztika, de általában igaz, hogy a fal vagy a sövény túloldalán élők közötti kapcsolat legtöbbször felületes, semleges vagy inkább rossz. A rossz szomszédi viszony pedzegetésével foglalkozó blogot is találunk. A beszédes, szomszedhaboru.blog.hu nevű oldal részletesen sorra veszi azokat a lehetőségeket, ahol az egyik szomszéd a másik agyára mehet.
Az első ilyen a lépcsőház. A légtér közös, tehát első osztályú helyszín egy nézeteltérés kirobbantására. Ha valaki valamit tárol itt, az biztos lehet benne, hogy szúrni fogja legalább egy másik lakó szemét. Leggyakrabban egy frappáns, de nem feltétlenül kedveskedő stílusban írt vagy névtelenül kinyomtatott és a falra tűzött üzenet hívja fel a figyelmet a nemtetszésre.
Egyéb konfliktus forrás még a terasz, az udvar, az ablak, az erkély. Nincs szükség szándékos provokálásra, néha már az is elég, ha csak arra használjuk, amire való. Avarégetés, söprögetés, túlzott, mindent elárasztó viráglocsolás a loggián, miközben az alsó szomszéd éppen grillezik és vágni lehet a füstöt a ház minden lakásában. Véletlen? Aligha. Egy-két ilyen megmozdulás és máris beindul az adok-kapok, ami gyorsan képes elfajulni. Jön a hangos szitkozódás, a fenyegető üzengetés, a durvuló szemétkedés, feljelentések, károkozások, leginkább a többi szomszéd akaratlan szórakoztatására.
Valahol azért mégis csak ott van bennünk az igény a szomszédokkal való közös időtöltésre, legalábbis a Miutcánkon rendszeresen hirdetett programok tanúsága szerint. Közös tollasozás, slackline, frizbizés, buborékfújás, grillezés, sörözés, ismerkedés, tere-fere, fogócska és bújócska. Heverészés és heherészés – írják a szervezők. Ez vár ugyanis arra, aki úgy dönt, kinyitja az érdeklődés nyikorgó ajtaját a szomszédok felé.