Bocsánatot kérni talán az egyik legnehezebb dolog, mégis elengedhetetlen a boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatokhoz. Ezek a mondatok viszont nem a továbblépést szolgálják.
VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben
1/8 „Én csak…”
Amikor valaki minimalizálni próbálja a szavai súlyát, azzal úgy tesz, mintha a bántó viselkedése valójában ártalmatlan lett volna, vagy csak a jó ügy érdekében viselkedett volna így, azaz nem ismeri el, hogy a szavai vagy tettei tényleges kárt okoztak.
Ezekkel a bocsánatkérésekkel nem a hibát ismerik be, hanem rád hárítják a felelősséget, és azt mondják: amit én tettem, nem volt rossz, te, akit megsértettelek, vagy a probléma.
Ezek a mondatok azt sugallják, hogy már el kellett volna engedned a dolgot, és nem várnod bocsánatkérést, hiszen neked magadban már el kellett volna rendezned a dolgot, és belátnod, hogy nem volt mögöttük rossz szándék.
Vagyis a te feladatod lenne, hogy megbocsáss – bocsánatkérés nélkül.
Az olyan bocsánatkérések, mint például az „Anya azt mondta, hívjalak fel, és kérjek bocsánatot” vagy „A barátaim szerint neked volt igazad és elnézést kellene kérnem” azt sugallják, hogy a bocsánatkérő valójában nem bánt meg semmit, csak a környezete nyomására mondja, amit mond, de nem vállal felelősséget.
„Oké, sajnálom, csak hagyj már békén!” „Mit akarsz, feszítsem magam keresztre?” „Jól van, bocsánat, csak hagyjál már békén!”
Teljesen nyilvánvaló, hogy egy ilyen bocsánatkérés csak a helyzetet akarja lezárni, és aki mondja, az egyáltalán nem érzi át a másik helyzetét, és nem is próbálja megérteni őt, csak azt akarja, hogy hagyják már végre békén.
Az őszinte bocsánatkérés ezzel szemben nem tartalmaz feltételeket és nem minimalizálja a tettek súlyát. Megmutatja, hogy aki bocsánatot kér, empátiával van a másik iránt, és megérti, hogy a tettei vagy szavai hogyan okoztak kárt vagy fájdalmat neki, és hogy emiatt valódi bűnbánata van. Felajánlja a helyreigazítást vagy kártérítést, és biztosítja róla a másikat, hogy a jövőben nem fog még egyszer ilyen előfordulni.
Az őszinte bocsánatkéréshez elengedhetetlen, hogy meghalljuk, amit a másik mond, hogy az ő szemszögéből tudjuk látni a dolgokat, és megértsük, hogy azok milyen hatással voltak rá.