Gary Chapman, amerikai író, párkapcsolati szakértő és házassági tanácsadó 1992-ben megalkotta az öt szeretetnyelv fogalmát, melyben az emberek személyes szeretetnyelvét az idegen nyelvhez hasonlítja. Elgondolása a következő volt: ha két személy nem beszél azonos anyanyelven, csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem értik meg egymást és nem jön létre kommunikáció közöttük. Viszont ha az egyikük megtanulja a másik nyelvét, máris jobban fog menni a társalgás. Mivel, azonban a nehéz helyzetekben semmi nem pótolhatja az eredeti nyelvet, legjobb, ha minkét fél elsajátítja a másikét.
Egy másik elméletében, nagyon szemléletesen a személyiséget egy motorhoz hasonlítja, aminek, ahhoz hogy megfelelően működjön, üzemanyagra van szüksége. Persze nem csak egyszer egy évben, hanem rendszeresen után kell tölteni. Ahogy a motort is karban kell tartani, a házasságban is az a feladat, hogy egymás szeretettankját folyamatosan szinten tartsuk, ha fogyni kezdene, azonnal újratöltsük. Szerinte, a házassági problémák hátterében az áll, hogy szeretetünket nem a partnerünk szeretetnyelvén fejezzük ki. Na de melyik ez az öt féle nyelv? Lássuk!
Elismerő szavak
Akinek az elsődleges szeretet nyelve ez, annak a szavak talán többet jelentenek a tetteknél. Rendkívül fontos számára, hogy szóban is elismerjék Őt, munkáját, személyiségét, külsejét, stb.. Szüksége van a bizalmas esti beszélgetésekre. A dicsérő, bíztató, támogató szavakkal fejezhetjük ki, mennyire fontos nekünk. Olvass még a témában
„Már nem akaszkodom a férfiakra” – Nők mesélnek az önbizalmuk erősödéséről
Ha így bánik a pasid az anyjával, jót jelent – Ezeket a viselkedési mintákat figyeld
„A szép nőkkel kedvesebb vagyok” – Férfi titkok, amiket nem szívesen vallanak be
„Az önbizalomhiány, amit okozott, az életem más területére is kihatott” – Így hat a férfiakra a szexmentes házasság
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






