Néha egész furcsán működünk. Akkor kezdünk el igazán értékelni dolgokat, mikor már elveszni látszik. Hasonlóképpen éljük az életünket is. Természetesnek vesszük, hogy itt és most létezünk, megengedjük magunknak a sok önostorozást és siránkozást, miközben az óra egyfolytában ketyeg. Egyeseknek életmentő lehet megtapasztalni mindennek az elvesztését az ébredéshez.
Élj jól!
Sokszor haragszom magamra, mikor érzem, hogy bedarálnak a hétköznapok és mindent túlzottan természetesnek veszek. Ám rendszerint ekkor érkezik egy vészcsengő, ami nem engedi ezt sokáig elhúzódni. Egyáltalán nem gondolom, hogy az év minden napjának különlegesnek és meghatározónak kellene lennie, mégis jó lenne, ha mindenki tudatosan dolgozna azon, hogy a hetek, hónapok ne legyenek túlzottan egysíkúak.
Mert amint kiszakadunk a mókuskerékből, elkezdjük megtapasztalni az igazi életet és egyre több és több kell majd belőle. Valahogy mindenkinek ehhez a kiindulóponthoz kellene elérkeznie és töltekeznie belőle. Minden csak rajtunk múlik és ha jól éljük az életünket, akkor nincs bennünk hiányérzet, keserűség és nem kerülünk újabb és újabb negatív spirálba.
Elméletben ez jól hangzik, de sokan vannak, akik valamilyen szomorú módon lemondtak az életről, legalábbis nem azt az életet élik, amire vágynak. Nehéz ilyenkor a mélyből erőt gyűjteni a repüléshez és sokszor a segítség egész más formában érkezhet, mint azt vártuk.
Menjek, vagy maradjak?
A legtöbb halálközeli élmény oka, hogy az illetőt visszarántsák az életbe, vagyis hogy újra elkezdje értékelni és élni azt. Ehhez már nagyon mélyen kell lenni lelkileg, bár olyan eset is akad, mikor egyszerűen csak tesz a lélek egy megmagyarázhatatlan kitérőt. Így történt ez Colton Burpóval is, a négyéves kisfiúval, aki klinikai halálon esett át egy műtét során. A kisfiú szíve leállt műtét közben és önmagát kívülről nézve figyelte a műtőben történő eseményeket.
Sőt, elmondása szerint találkozott meg nem született testvérével és rég elhunyt dédapjával is. A kisfiú állította, hogy még a mennyországot is megjárta rövid utazása során. Majd miután sikerült őt visszahozni a klinikai halálból, olyan megmagyarázhatatlan dolgokat mesélt, melyekre senki nem talált ésszerű magyarázatot.
Szülei is csak értetlenül és érdeklődve álltak az eset előtt, aztán később könyv született Colton történetéből, Igazából Mennyország címmel. Ahogy idősödünk, a halál egyre többször mutatja meg magát. Nem félelemkeltésből, csupán figyelemfelhívásból, hogy semmit ne vegyünk természetesnek.
Egy kedves ismerősöm fia elvesztése után teljesen lemondott az életről. Többször kijelentette, hogy már nem akar tovább élni, majd egy év múlva mellrákot diagnosztizáltak nála. Addig a percig nem volt tudatában annak, hogy még mennyire szeretne élni. Hatalmas fájdalmát soha nem tudja kitörölni majd, viszont megtanulhat vele együtt élni. A gyógyulása egyet jelent az újjászületésével, amiért ma már minden nap hálát tud adni.
Utána minden megváltozik
Ha csak belegondolsz abba, hogy a legkisebb baleset is mennyire megtanít átértékelni az életünket, egy halálközeli élmény teljesen átírhatja a folytatást. Akik már átestek hasonlón, rendszerint arról számoltak be, hogy átértékelték az életüket és mindent sokkal jobban megbecsülnek.
Természetesen nem mindenkinek kell hasonlót megélnie, ez már tényleg egyfajta utolsó lehetőség az életre. Minden negatív élmény utólag értelmet nyer, de ne várd meg míg bekövetkezik! Élj jól, ahogy neked tetszik és becsülj meg minden egyes napot…még a hétfőket is!