Tele van a padlás olyan baráti tanácsokkal és szakkönyvekkel, amelyek igyekeznek megszabni, hogyan (ne) bánj az újszülötteddel. Összegyűjtöttük azokat a leggyakoribb hibákat, amelyek hosszú távon is károsan hatnak a kettőtök kapcsolatára, illetve a kicsi fejlődésére.
Nem foglalkozol vele
Természetes szülési körülmények között az érkező csemete eleve készen áll arra, hogy kommunikáljon az édesanyjával, az édesapjával és másokkal. (Nézd meg Colwyn Trevarthen videóit, ha bővebben is érdekel ennek a mikéntje).
Természetesen nem arról van szó, hogy a jövevény beszélni tud, viszont bizonyos torokhangok és karmozdulatok lehetővé teszik az üzenetközvetítést.
Közszemlére tett gyerekek a Facebookon: ezért nem mindegy, mit osztunk meg
Noha megoszlanak a vélemények arról, hogy mikor és hogyan érdemes először kapcsolatba lépni a gyermekkel – még magzati korban, avagy sokkal később-e –, a kutatási eredmények egyöntetűen sugallják, hogy a „kölcsönösen reszponzív orientáció” hozza a legnagyobb fejlődést a kicsi tudati és lelki szintjén.
Ez egyfajta meleg érzelmi kapcsolódást jelent, aminek az alapja a kölcsönös figyelem.
Hagyod sírni
Képzeld el, milyen érzés lenne, ha segítséget kérnél, mert fájna valamid, és senki sem figyelne a jajveszékelésedre! Mit éreznél akkor saját magaddal és a családoddal kapcsolatban?
Ráadásul ez egy csecsemőnek sokkal rosszabb, hiszen a rendkívül gyors agyfejlődési szakaszban gyorsabban rögzülnek a társas együttélés mintái. Tudtad például, hogy a porontyok agysejtjeinek 75%-a a szülés után alakul ki?
Egyes szakértők egyenesen úgy fogalmaznak: az emberpalánta olyan sérülékeny, hogy másfél éves koráig az anyaméhben lenne a helye.
A síró kisbaba tehát nem dühében ordít, és nem is zsarnokoskodni akar. Így akar a tudtodra adni valamit, mert egyelőre nincs rá másik eszköze. Ne várasd meg tehát a vigasszal, mert neki a percek is óráknak tűnnek!
(Persze, ha már tényleg az agyadra megy a dolog, inkább menj ki a szobából, és kérj meg valakit, hogy segítsen elvégezni a gyermek körüli teendőket.)
Egyedül hagyod
Mivel az ember alapvetően társas lény, a magány az egyik legszörnyűbb, ami történhet vele. (Ez az érzet nem keverendő össze a kívánt és hasznos egyedülléttel – egy kisbabánál ugyebár még nincs ilyen.)
A kisbabák teljesen képtelenek az önállóságra, tehát fizikai és lelki értelemben is függnek a gondviselőjüktől.
Gondolj csak bele, milyen érzés lenne, ha magadra maradnál egy nagy, sötét szobában, és nem tudnál se megmoccanni, se gondoskodni a legalapvetőbb szükségleteid kielégítéséről!
Sajnos sikerült kimutatni, hogy az ilyen sorsra ítélt csecsemők később máshogy – sokkal érzékenyebben – reagálnak a stresszre, ráadásul bizalmatlanok lesznek a többiekkel szemben.
Ez összességében hajlamosabbá teszi őket a mentális betegségekre.
Alig nyúlsz hozzá
A kisbabák kommunikációjának legfőbb eszköze az érintés. A világban szerzett első benyomások pedig az egész életet meghatározhatják a pszichológusok szerint.
(Rémlik, hány emberről derült már ki, hogy a születésének körülményei idéztek elő nála pánikot?)
Az összefüggés fizikai szinten is érdekes, hiszen sikerült kimutatni, hogy amikor egy csecsemő éppen nincs ölben, érzékenyebbek a fájdalomreceptorai, így a szervezetében megváltozik bizonyos hormonok és ingerületátvivő anyagok szintje.
Az így kialakuló szeparációs szorongás akár egy életen keresztül és végigkísérhet, és több szervrendszer érintett benne.
Az egyik leglényegesebb változás ilyenkor, hogy a hipotalamusz – agyalapí mirigy – mellékvese hormontengely egyensúlya felborul, akár már napi háromórás különválás esetén is.
A következtetés persze nem az, hogy éjjel-nappal legyen az öledben a baba, de azért törekedj a számodra még kényelmes maximumra!
Megbünteted
A fizikai fenyítés még mindig gyakori: becslések szerint a nyugati társadalmakban az egyévesek legalább harmadát szokták megütni.
Ez szörnyű hír, mivel a gondviselő hiába tudja ezáltal azonnal levezetni a stresszt, súlyos negatív következményekkel jár – mint minden erőszakos cselekedet.
A büntetés bármilyen fajtája több szempontból is negatívan hat a kicsire: kevésbé fog megbízni saját magában és a felnőttekben, csekélyebb motivációja lesz a tanulásra, megtanulja elnyomni a saját szükségleteit, valószínűleg tényleg rosszul fog viselkedni, hogy úgy érezze, „kiérdemelte” a büntetést, ráadásul általánosságban érzékenyebb lesz a feszültségre, ami káros az egészségére.
Mi a véleményed ezekről a hibákról? Te milyen elveket vallasz a gyermeknevelésben?
