A kislányom szemtanúja volt egy gázolásos balesetnek. Utána sokáig szenvedett pánikrohamoktól, amelyeket mára megtanult kezelni – saját maga. Egy gyermeknél ez hatványozottan lehet probléma, hiszen legtöbbször nem tudja megfogalmazni még, hogy mi a baj. A feldolgozhatatlan traumák sokszor képeződnek le pánikbetegség formájában. A témáról Bodnár Csillával, az Eszterlánc Pszichológiai Szolgáltató pszichológusával beszélgettünk.
Először is jó lenne tisztázni, hogy mi is valójában a pánikbetegség. Sokan összetévesztik ezt a depresszióval.
A pánik-szindróma egy tünetcsoport. Ez azt jelenti, hogy nem egy kiváltó ok áll mögötte, hanem nagyon sok lehet, de a tünetcsoportban elsősorban vegetatív idegrendszeri tünetek jelennek meg. Ilyen a kézizzadás, vagy egyáltalán maga, az izzadás, pulzusszám-emelkedés, nagyon erős szívdobogás, akár légszomj is jelentkezhet. Ezek viszonylag hirtelen megjelenő tünetek egy adott állapotban.
Legtöbbször látszólag minden ok nélkül jönnek létre. Ezek mellett igen gyakori a szédülés, az egyensúly elvesztése. Sokszor jelentkezhet ájulás előtti állapot is. Súlyos esetben jöhet létre az ún. deperszonalizáció, amikor az érintettnek az az élménye, hogy kilép a saját testéből, tehát elveszíti a saját teste feletti uralmat. Ezt azért ritkábban mesélik el a kliensek, de azért előfordul.
Ez viszonylag rövid ideig tartó állapot. Mindig azt szoktam mondani, mert néha megnyugtatja, főleg a felnőtteket, – hogy ennek a maximum ideje 90 perc. Tehát ennyi idő után mindenképpen meg fog szűnni ez az állapot. A pánikrohamok kezdeti időszakában azért azt szoktuk javasolni a klienseknek, hogy ha kibírják, képesek lenyugtatni magukat, akkor nem feltétlenül kell azonnal orvoshoz rohanni. Ez azért fontos, mert nagyon nehéz elhinni egy ilyen pánikroham esetén, hogy nincs a háttérben testi probléma.
Tapasztalatból tudom, hogy egy pánikroham nagyon ijesztő még kívülről nézve is, valószínűleg átélni sem egyszerű dolog.
Azért is nevezzük pánikbetegségnek, mert a gyermek pont olyan testi élményeket él át, amelyet egy traumatikus élmény során erős szorongásként átélünk. Nagyon nagy köze van a stresszhez. Traumatikus élmény az, amikor hirtelen nagyon erős érzelmi impulzus ér bennünket, amivel a lelki apparátus vagy a test nem, vagy csak nagyon nehezen tud megküzdeni. Ezt nem vagyunk képesek feldolgozni, intenzív szorongást, félelmet élünk át. Felnőtteknél és gyermekeknél is jellemző lehet. Ezzel mentálisan nagyon nehéz megküzdeni. Főleg egy gyermeknek, aki sok mindent nem ért még a körülötte lévő világból és a személyisége is éretlenebb.
Tehát gyermekek és felnőttek esetében is egy trauma válthat ki pánikrohamot?
Nem csak traumatikus élmények következtében alakulhat ki ez a reakció. Olyan esetekben is, ahol elhúzódó, erős stresszt okozó élethelyzettel kell szembenézni, megküzdeni. Sok esetben ezek az emberek akkor zuhannak össze, amikor az egésznek vége van.
Pszichológiailag kimutatták, hogy a legnagyobb stressz, az a mások életéért érzett felelősség, aggódás, második helyen a saját életünkért való felelősség áll. Ez megmagyarázza kicsit azt is, hogy egy gyermeknél miért játszik központi szerepet a halál gondolata. Félti a szeretteit. Tehát az életet veszélyeztető helyzetek, krízisek okozzák a legnagyobb stresszt.
Hogyan alakulhat ki a pánikbetegség?
Ezek a vegetatív tünetek minden olyan esetben, amikor az idegrendszer túlterhelődik, előjöhetnek. Mondjuk egy dolgozatírás közben. Ez ugye önmagában nem olyan nagy dolog, de ha nem készült a gyerek, nem pihent eleget, ez stresszt okoz, és megjelenhetnek a már említett tünetek.
Előfordulhat az is – és erre kevésbé figyelünk –, hogy ez a stressz hosszú időn keresztül, folyamatosan fennáll. Tehát mondjuk van egy bántalmazó gyerek az iskolában, és hosszú időn keresztül fenyegeti, bántalmazza a gyermekünket mentálisan vagy fizikailag. A gyermek pedig kezdi azt érezni, hogy nincs semmilyen megoldás. Az érzelmi apparátus terhelődik folyamatosan, és az idegrendszer felmondja a szolgálatot.
Milyen tünetekből veheti észre egy szülő, hogy a gyermeke pánik-szindrómától szenved?
Hasonlók a tünetek, mint a szorongás esetében, tehát mindenképp észre lehet venni, ha a szülő figyeli a gyermekét. Nincs olyan, hogy ezt nem veszi észre, hiszen nagyon szembetűnő. A pánikbetegségnek van egy környezetre gyakorolt hatása. Ha jelentkeznek a tünetek, amelyek erősen szomatikus problémára utalnak első körben, akkor a környezet hiheti azt, hogy a gyermek esetleg szívbeteg, gond van a keringésével, cukorbeteg – a tünetek utalhatnak ezekre is.
A szülő észreveheti a szorongásos tünetekhez hasonló tüneteket. Ilyen a sűrű székelési inger, a széklet visszatartásának a problémája, minden olyan, ami feszült állapotot okozva vegetatív szinten jelenik meg.
Nyilván fontos a gyermeknél kizárni a testi okokat, tehát orvosi vizsgálat is szükséges lehet. Sokszor a gyermekorvos látja először, hogy itt bizony nem fizikai szinten jelentkező problémáról van szó. Ez pedig egyértelművé teszi, hogy erre a gyerekre bizony oda kell figyelni.
A pánikbetegség, a pánikrohamok a környezet felé egy jelzés, hogy „tessék rám figyelni”. Ha a szülő nem törődik eléggé a gyermekével, akkor az orvos jelzése alapján elindul egy családgondozás, ahol megfogják a gyermek kezét.
Milyen megoldás létezik?
Ez attól függ, hogy az idegrendszer terheltsége már hosszú ideje fennáll-e, vagy még kezdeti időszakban van a pánikbetegség. Iskolaérettség előtt könnyebb egy gyermeket megnyugtatni, mert abban a korban még működik a mágikus gondolkodás, erősebben működik a fantázia. Kicsi korban inkább alvásproblémák jelentkeznek, szobatisztaságban való visszaesés, beszédproblémák is előfordulhatnak, de nem kifejezetten pánikjellegű tünetek.
Nagyobbaknál van olyan szituáció, amikor egyszerűen észre kell venni, hogy a gyermek tartósan túlterhelt valamitől.
Sokszor látok olyan gyereket, aki nagyon erős teljesítménykényszerben él – nagy teljesítményt váró iskola, sport két helyen, zenetanulás, más különórák. A gyermekek életében is sokszor a teljesítményt helyezik a szülők előtérbe. Ha jelentkeznek a tünetek, akkor be kell látnia a szülőnek, hogy le kell adni ebből az elvárásból, mert ez stresszt okoz a gyermeknél. Sokszor a gyermek nem akar leadni belőle, mert meg akar felelni a környezetének, jó akar lenni a tanárnéninél, az anyunál, az apunál, a barátoknál, és még sorolhatnám. Nem akarja felvállalni annak a terhét, hogy nem tud mindenkinek megfelelni.
Ilyenkor a szülőnek oda kell állni, és azt mondani, hogy „Jó, én akkor megtiltom neked, hogy erre vagy arra a különórára járjál”. A szülő ilyenkor leveszi a gyermek válláról a döntés feszültségét. Ezt be kell vállalnia a szülőnek, kell ez a „segítő énje”. Így biztosak lehetünk abban, hogy segítettük a gyermeket abban, hogy pihentebb legyen. Ez persze alkatilag más minden gyereknél. Ezért nem jó, ha összehasonlítjuk a gyermekünket egy másik kisgyerekkel („Mi az, hogy nem bírod, hiszen a Julcsi is bírja…”). Nem vagyunk egyformák! Alkati különbségek is vannak (koraszülöttség, krónikus betegség, tanulási nehézség stb.).
Ne mindig az eredményre figyeljünk a gyerekünknél, hanem a hozzáállásra. Ha egy gyermek hoz egy rossz jegyet a suliból, nem feltétlenül azért van, mert alkalmatlan, hanem lehet, hogy egyszerűen rossz napja volt. Ha azonban mindent megtett a jó dolgozatért, feleletért, akkor dicséret jár neki, nem leszúrás. Mi, felnőttek sem tudunk mindig ugyanolyan teljesítményt nyújtani.
Hasznos tanácsok szülőknek
Tehát fontos, hogy kizárjuk azokat a szomatikus betegségeket, amelyek szóba jöhetnek. Ha ezek a vizsgálatok negatívak, akkor jöhet a pszichológiai kivizsgálás. Fel kell tárni, hogy a gyermek idegrendszerét terheli-e valami folyamatosan, vagy időszakosan. Ha olyan trauma éri a gyermeket, amit ő még nem tud feldolgozni, vagy túl korai élmény, olyankor a szülőnek segítenie kell a megnyugvást. A szülő gyanakodhat, hogy egy traumatikus élmény okozhatja ezt, például, ha a nagypapa szívinfarktust kap egy családi rendezvényen, az traumatikus élmény lehet akkor is, ha ő felment az emeletre szivárványokat rajzolgatni. Az a módszer, hogy nem veszünk róla tudomást, az biztosan nem jó.
A traumákat ki kell beszélni a gyermekkel, a halállal kapcsolatos érzéseket, gondolatokat, fantáziákat is.
Csak így tudunk neki segíteni a megnyugvásban. Ha ezzel sem tudjuk elérni a kívánt célt, érdemes pszichológus szakemberhez fordulni. Ez akkor is jó, ha szülőként nem látjuk át, hogy mi a gond a gyermek életében.
Előfordulhat, hogy nem jelentkeznek pánikrohamok, csak valami egyszerűen megváltozik a gyermek viselkedésében. Nyitott szemmel kell szülőként járnunk, hogy ezeket észrevegyük. A legjobb megoldás a megelőzés. Az, ha a pánikbetegség ki sem tud alakulni. Szülőként jó, ha bízunk azokban a segítőkben, akik a gyermeket körülveszik: a tanítóban, a fejlesztőpedagógusban, a pszichológusban. Mindenki a gyermek érdekeit nézi.