Bántani csak neki szabad
Ahogy nőttünk, úgy nőtt közöttünk a távolság is, érdeklődésben, jellemben és közös programokban.
Nem elég, hogy semmiben nem értettünk egyet, még kicsit rá is játszottunk mindketten a különbségeinkre.
Míg egyikünk sportos és vagány volt, aki nem félt kipróbálni magát új helyzetekben, a másikunk magának való, sarokban olvasós, aki inkább a képzeletében kalandozott. Persze voltak helyzetek, amikor igenis büszkék voltunk egymásra, a sikerekre, a különcségre, de egymáshoz nem igazán találtuk meg az utat. A kiskamasz kor küszöbén gyakran váltam nővérem gúnyolódásainak célpontjává, azonban azt sosem engedte, hogy más mondjon rám valamit. Bántani csak ő bánthatott és ha más tette, megvédett. Csak akkor tudtunk igazán összefogni, ha közös volt az ellenség.
