Magához nyúl
Bizony, egy egészen kicsi gyerek is előfordul, hogy magához nyúl. Ez persze nem azt jelenti, hogy a célja az orgazmus elérése. Csupán arról van szó, hogy a teste már egész kicsi korától kellemes érzéseket küld az agyba, amikor az intim területekhez ér a gyerek. Ez igaz mindkét nem esetében. A „trend” ugyanis érdekes.
Amikor a kisfiúk magukhoz nyúlnak, vagyis mondjuk halacskáznak a medencében, akkor a család egyöntetűen tapsol és nevet, hiszen milyen aranyos a csöppség, milyen korán kezdi. Amikor azonban a kislányok keze téved a combjaik közé, akkor az emberek többsége felhördül, megbotránkozik, és rászól a kicsire, hogy ezt nem illik, nem szabad, sőt, akár a kezére is rácsap.
Ez egyáltalán nem célravezető, hiszen az emlékeiben az marad meg, hogy minden, ami a szexuális örömökhöz tartozik, az tilos és illetlen, így nem lesz képes megélni egy egészséges és aktív szexualitást. Amikor a gyerekek ilyen fiatal korban magukhoz nyúlnak, az még koránt sem egyenlő azzal, amikor egy kamasz magára zárja a fürdőszobaajtót. Olvass még a témában
„Öt év együttélés után sem köteleződött el mellettem” – Miért szakítottál valakivel, akit szerettél?
5 éve vagyunk a nászutas fázisban – és ettől olyan jó a szex a mai napig
„Csak szűzmária vagy ribanc létezik” – Miért hiszi sok férfi, hogy a nők nem élvezik a szexet?
„Az empátiája csak pár másodpercig tart” – Így szúrd ki a nárcisztikust, a pszichológusok szerint
Hagyni kell őket, hiszen teljesen ártatlan a dolog, és ráadásul hasznos, hiszen az egészséges szexuális fejlődésükhöz ez is hozzátartozik.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





