Nem hiszem, hogy be kellene mutatnom magát a helyet, és ecsetelnem, hogy milyen régóta működik az ismert elefántos logóval. Inkább személyes élményeinket és benyomásainkat osztom meg veletek, hiszen így olyan, mintha ti is velünk lettetek volna.
Baráti társasággal, hárman érkeztünk ebédidőben. A bejáratnál egy készséges kocsirendező(!) fogadott bennünket (a hangsúly a jelzőn van :)). Szükség is volt a szakemberre, mert a parkolás – mint tudjuk – nem könnyű a környéken.
A patinás épületbe belépve már éreztük a történelem és tradíció szellemét, és ehhez még a személyzet udvariassága is hozzátett egy-két két kanállal, visszarepítve minket az időben. Itt nem tudom megállni, hogy ne írjam le a magával ragadó látványt, mely mindenről eltereli a figyelmet: konzervatív és elegáns beltér fogadja az érkezőket. Olyan érzés, mintha egy régóta vágyott műkincset vagy restaurált autómodellt pillantanánk meg. Rögtön arra gondoltam, hogy ezzel még a naponta itt dolgozók sem tudnak betelni.
A helyek elfoglalása után a barátságos felszolgáló segít a választásban. Egyikünk a „Séfek asztaláról” választott, ketten pedig a „Déli csábítás”-nak nem tudtunk ellenállni. Mindkét menü 3 fogásos volt, és 1 pohár Gundel bort vagy 1 kávét tartalmazott. „Asztalkísérőnk” mesélt nekünk a menük tartalmáról, és kóstolás nélkül úgy éreztük, hogy „jól választottunk”.
A fogások megérkezéséig a frissen sült kenyér és az ehhez választható natúr, paradicsomos, vagy mézes-mustáros vaj tompította éhségünket. Mindhármat kipróbáltuk, és mondhatom, felcsigázott bennünket, mi várhat még ránk. A séf úr üdvözlőfalatkája, a harcsaszelet paradicsommal, karizmatikus ízével betöltötte étvágygerjesztő funkcióját.
Az egyik menühöz erőleves volt szarvasgombás tojáskocsonyával, mely kellemes ízben és hőmérsékletben is ideális kezdése volt az ebédnek.
A másik menü előétele liba rilette volt aszalt szilva remegőssel (egy sűrű konzisztenciájú lekvárral) és salátadíszítéssel. Az ízvilág csábító a maga nemes egyszerűségében, viszonylag egyszerűen tálalva. Szerettük nagyon.
Természetesen a tálaláshoz használt eszközök is illenek az ódon hangulatba, bár talán ezeken jobban látszik a napi használat és az idő múlása.
„Láthatatlan kezek” folyamatosan töltötték újra az italokat jó egyensúlyát megtalálva a „sürgés-forgásnak” és a diszkrét kiszolgálásnak.
Egyik főételben sem kellett csalódnunk (sült jércemell és rozmaringos báránysült). Sőt, az adagok teljesen korrektek voltak, az ételek díszítése nem volt hivalkodó és túl modern, így a fogások is megkapták tőlünk a várt figyelmet.
Az egyik desszert „Házi meleg tészta” néven szerepelt a kínálatban, esetünkben meggyes piskóta volt forró csokoládé öntettel (10/10, kiváló), a másik desszert pedig a fehércsokoládé royal volt golgota szósszal. Nagyon örültünk, hogy egyik édesség sem volt túlbonyolítva, egyszerű, letisztult tálalás és intenzív ízhatás jellemezte őket.
Az étkezés végén a kiállított számla fejenként 7 ezer forintos átlagfogyasztást mutatott, ami – azt gondolom, hogy nemzetközi viszonylatban, de akár a Szent István Bazilika környéki éttermekhez képest is – kifejezetten méltányos. Itt fontos megjegyezni, hogy a teremfőnök fizettetéskor felhívta a figyelmet a számla szervízdíj tartalmára, kifejezetten korrekt és vendégbarát gesztusként értékeltem.
Röviden összefoglalva, a Gundel Étterem nem csak a neve miatt képes a több generáción átívelő működésre, hanem a vendéglátás konzervatív értékeinek és innovatív megoldásának ötvözésével képes újat kínálni vendégeinek. Menüajánlatainak áraival sokak számára válik elérhetővé, és a környezet… na, de ezt ígértem meg az elején.
Szóval, ha a tradíciókat modern köntösben szeretnétek újraélni, ne habozzatok a választásban, mert a Gundelben nem fogtok csalódni!
(Fotók: gundel.hu)