Baráti társasággal, hárman érkeztünk ebédidőben. A bejáratnál egy készséges kocsirendező(!) fogadott bennünket (a hangsúly a jelzőn van :)). Szükség is volt a szakemberre, mert a parkolás – mint tudjuk – nem könnyű a környéken.
A patinás épületbe belépve már éreztük a történelem és tradíció szellemét, és ehhez még a személyzet udvariassága is hozzátett egy-két két kanállal, visszarepítve minket az időben. Itt nem tudom megállni, hogy ne írjam le a magával ragadó látványt, mely mindenről eltereli a figyelmet: konzervatív és elegáns beltér fogadja az érkezőket. Olyan érzés, mintha egy régóta vágyott műkincset vagy restaurált autómodellt pillantanánk meg. Rögtön arra gondoltam, hogy ezzel még a naponta itt dolgozók sem tudnak betelni.
A helyek elfoglalása után a barátságos felszolgáló segít a választásban. Egyikünk a „Séfek asztaláról” választott, ketten pedig a „Déli csábítás”-nak nem tudtunk ellenállni. Mindkét menü 3 fogásos volt, és 1 pohár Gundel bort vagy 1 kávét tartalmazott. „Asztalkísérőnk” mesélt nekünk a menük tartalmáról, és kóstolás nélkül úgy éreztük, hogy „jól választottunk”. Olvass még a témában
A fogások megérkezéséig a frissen sült kenyér és az ehhez választható natúr, paradicsomos, vagy mézes-mustáros vaj tompította éhségünket. Mindhármat kipróbáltuk, és mondhatom, felcsigázott bennünket, mi várhat még ránk. A séf úr üdvözlőfalatkája, a harcsaszelet paradicsommal, karizmatikus ízével betöltötte étvágygerjesztő funkcióját.
